Légy Életvezetési Preventor™!

Légy VMI® szellemi-lelki életvezetési tanácsadó!

Magyarországon egyedülálló szellemi-lelki életvezetési preventor™ képzést indítunk.
A képzés elérhető: Online és személyesen is

Immár három szintes képzési szerkezettel és kedvező részletfizetéssel mindenki számára elérhető!

Gyakorlatközpontú akadémiai képzés felnőttek segítéséhez, életproblémáik megoldásához.

Korábbi szellemi -lelki coach képzésünk újabb egyedülálló módszerrel kibővülve, még több gyakorlattal és tovább mélyített ismerettel.

Ahol már hallottál rólunk:

Amennyiben korábban részt vettél már bármely képzésünkön, esetleg pszichológus vagy coach vagy, rugalmas és a személyedre szabott EGYEDI KÉPZÉSI PORTFÓLIÓDÉRT fordulj kollegáinkhoz! Eddigi tanulmányaidat, gyakorlatodat, tapasztalataidat természetesen beszámítjuk!

Coaching szemléletű VMI® életvezetési PREVENTOR képzés azoknak, akik preventor™-ként vagy coachként, pszichológusként professzionális szinten szeretnének felnőttekkel foglalkozni.

Gyakorlatorientált képzésünkkel lehetőséged nyílik minderre. Tanulmányaid során először szembenézel saját korlátaiddal, hiedelmeiddel, nehézségeiddel, majd leküzdöd őket, hogy aztán tapasztalataiddal, megszerzett tudásoddal a környezetedben is előidézhesd a tartós, pozitív változást. Hiteles segítőként támogathatsz másokat abban, hogy együttműködéseddel megoldási lehetőségeket találjanak elakadásaikra, a krízisek megelőzésére!

Érdekesen hangzik! Bővebben?

Változtatni szeretnél? Szellemi–lelki egyensúlyra vágysz? Magánéletedben, karrieredben is harmonikusabb kapcsolatokra, magasabb fokú eredményességre vágysz?

Hogyan hasznosíthatom?

Olyanokat várunk, akik elkötelezettséget éreznek, hogy segítsenek környezetüknek és megoldásokat kínáljanak. Life coach szemléletű képzést keresnek és ilyen jellegű tevékenységet kívánnak folytatni. 

Szakmailag felkészült és személyiségükben is hiteles Preventor™-okat képezünk, akik önismereti modellek mellett az általunk megalkotott VMI® technikát is alkalmazzák a segítő folyamatokban. 

A kialakult és jövőnket is meghatározó helyzetben újabb és újabb, többnyire váratlan kihívásokkal szembesülünk mindannyian. Ebben a környezetben sokak számára remek pályamódosítási vagy továbbképzési lehetőség a Preventor™ irány. A megszerzett kompetenciákkal akár munkaviszonyban, vagy akár vállalkozóként, fő- illetve mellékállásban is dolgozhatsz. Szükség és igény szerint, feladataidat végezheted online. 

Szülőként nem kell mindenáron választanod a munkád és a családod között. Szükség esetén gondoskodhatsz otthon lévő gyermekeidről, miközben tanácsadói tevékenységedet sem kell felfüggesztened ügyfeleid hálásak lesznek a rájuk fordított figyelemért. Az online tanácsadáshoz szükséges ismereteket biztosítjuk számodra a képzés során.

Ha már szakmád miatt egyébként is segítői szakmában tevékenykedsz, akkor szintén jó helyen vagy, mivel a képzésen egy sor olyan gyakorlati módszert ismersz majd meg, ami segít a munkádban.

Innovatív képzési formákat ötvöztünk annak érdekében, hogy minél akadálytalanabbul hozzáférhetővé tegyük számodra képzéseinket a dinamikusan változó feltételek között is. A hagyományos oktatás és az e-learning eszközeit úgy építettük be módszereinkbe, hogy az előnyeiket hatványoztuk, míg hátrányaikat minimalizáltuk a megfelelő tudásszint elérésének érdekében.

Mi a VMI® Életvezetési Preventor™ képzés?

Gyakorlatorientált, coach szemléletű képzésünkkel képessé válsz a felnőtteknek segíteni elakadásaikban, preventív jelleggel az önismereti alapú VMI® különleges módszerével. Coach jellegű munkát végzel, építesz a coaching módszer előnyeire, de annál sokkal komplexebb módon nyújtasz segítséget.

Preventív témájú konzultációt (ismeretátadást, edukációt) tartasz önismereti és kommunikációs modellek segítségével és megoldáshoz juttatod ügyfeledet a VMI®  egyénre szabott módszerével. Ebben is segít neked a Preventor™ képzés.

Az edukációval (tanítással) ügyfeleid tudatosságát emeled, hogy a problémák kialakulását megértsék és megelőzzék, tudják, mit miért érdemes tenni, és mit miért nem.

Egy olyan tanácsadói folyamatot képzelj el, ami az ügyfél egyéni elakadásairól szól, ugyanakkor mindennapi környezetére is kiterjed, azaz az egyén különféle kapcsolatait is a fókuszba helyezi. Segítségeddel ügyfeled különféle fontos képességeket is elsajátít . Ha ügyfeled például egyben szülő is, megtanulja, hogyan adhat át hiteles és jó példát, értéket a gyermekének, hogyan támogathatja önismeretének fejlődését, hogyan biztosíthat neki elegendő teret arra, hogy önmagát kreatívan megélje, miközben együtt tanulnak és fejlődnek. Ügyfeled úgy fog fejlődni nálad, hogy nemcsak személyes problémája, de párkapcsolata is magasabb szintre tud kerülni. Mind a szellemi–lelki egyensúly és harmónia elsajátítására, mind az ideális kapcsolatra való törekvés alapjai ezek.

Mi a képzés célja?

A megelőzés és a segítés.

Megelőzni a még nagyobb problémát. Ne csak akkor találkozzon a személy a segítővel, amikor már talán túl késő, és egyedül mozdulni se tud, hanem akkor, amikor még járóképes: így tud számára utat mutatni, hogyan merre és hogyan haladjon tovább.

Ki a szellemi-lelki PREVENTOR™ és mit csinál?

Mit csinál egy VMI® Életvezetési PREVENTOR™?

Segítséget ad a megelőzésben is. Mindig van mit megelőzni: egy súlyosabb gondot.

Elkezdem a képzést!

Előzd meg a problémákat és segíts másoknak is!

Támogasd abban az embereket, hogy boldogok legyenek, és hogy az életük örömteli legyen.

Boldog személy tud boldog emberi kapcsolatokban élni, legyen az párkapcsolat, családi kapcsolat, gyermekekkel való kapcsolat.

A PREVENTOR™ beszélgetések és sajátos foglalkozások sorával segíti, támogatja a hozzá fordulókat, a megoldást keresőket, a változásra kész személyeket.

  • A PREVENTOR™ coaching szemléletű segítő.
  • Minden esetben holisztikus szemlélettel közelíti meg feladatát.
  • A célok megvalósítása során önismereti modelleket,  VMI® (Vizualizációs Módszer Intuícióval®) technikát és más komplex  integratív eszköztárat alkalmaz.
  • Elsődleges célja: A hozzá fordulók segítése, hogy ne alakuljon ki még nagyobb baj.
  • Feladata: tudatosítás, edukáció végzése különböző életterületük vonatkozásában, mint a párkapcsolat, család, munkahely, karrier, anyagiak, egészség, lelki mentálhigiéné, önbizalom és egyéb élethelyzetek, ezáltal megoldást nyújtása a hozzájuk fordulóknak.
  • Célja a felmerülő esetek gyors, hatékony megoldása, amikor még nem rögzült az állapot.
  • Feladata: a hozzáfordulók számára egyéni foglalkozásokat vezetni.
  • Célja: akár még a régóta fennálló problémák károsító hatásainak csökkentésének támogatása, hogy azok ne váljanak szakellátást igénylő krízissé.
  • Feladata: a hozzá forduló kellő megértést és hatékony eszközöket kapjon a kialakult helyzet nehézségeinek csökkentésére.

Azt adod át, hogyan tudnak a hozzád fordulók életmódot, életszemléletet váltani. Egyfajta életmódfejlesztést végzel.
A PREVENTOR™ tehát olyan segítő, aki segít megelőzni a felmerülő nehézségek krízissé válását.
Segítsd a családokat!

Legyél Te is VMI® Életvezetési Preventor™!

Szellemi–lelki fejlődés, életmódváltás, életmódfejlesztés és önfejlesztés az önismereti alapú VMI® módszer mentén coach szemléletű megközelítéssel.

  • Induló képzéseink elérhetőek személyesen és online. 
  • Intenzív képzés, fókuszban a gyakorlat.

A képzésen 

  • önismeretet,
  • segítő elengedési módszert,
  • hatékony kommunikációt,
  • konfliktuskezelést,
  • felnőttekkel való foglalkozás módszertanát, – coaching technikákat – tanulsz meg,

valamint

  • praktikus információkat a személyiségről, a lelki problémákról, a betegségek kialakulásáról

valamint elsajátítod 

  • az asszertív kommunikációt

Miért van szükség a problémák VMI® szintű megoldására?

Rengeteg önismereti és segítő szakember képzés létezik, havonta új önsegítő könyv jelenik meg. Miért pont a VMI® módszerre van szükséged?

Mert, bár egyre több laikus és szakember dolgozik a segítő szakmában, mégis úgy tűnik, egyre kevésbé oldódnak fel és meg a nehézségek. Ahogy az idő telik, csak egyre mélyülnek a problémák, felborítva a szellemi–lelki egyensúlyt. A szakemberek sokszor eszköztelenek. Ennek eredménye a megnövekedett szorongás és frusztráció mind a felnőttek, mind a gyermekek körében. Ez tovább súlyosbítja a helyzetet.

HOGYAN TOVÁBB?

A problémák, nehézségek kialakulása és súlyosbodása mind megelőzhetőek lennének. 

A megelőzés egyre hangsúlyosabb a fizikai egészségünket illető kérdésekben, de szellemi-lelki épségünk megőrzésében is a prevenció a kulcs. 

Változtatni kell! Felgyorsult világunknak felgyorsult módszerekre van szüksége! Új módszereket és megoldásokat kell ötvözni a számos téren bizonyított hagyományos segítői technikákkal, ezeket beépítve szélesíteni az elérhető tudást.

Kitűzött cél:

  • prevenció,
  • rögzült minták tudatosítása,
  • belső korlátok feloldása, 
  • felszabadulás, 
  • megoldás,
  • tartós változás.

Az általunk megalkotott, önismereti modellekre épülő VMI®, azaz Vizualizációs Módszer Intuícióval® megoldást nyújt minderre. Egy technika, olyan komplex eszközrendszerbe illesztve, amely magában foglalja (integrálja és szintetizálja) a tudatos viselkedés megváltoztatását célzó, korunkban ismert leghatékonyabb kezelési eljárásokat. Tartós pozitív változás elérését teszi lehetővé.

A VMI® mindenféle módszerbe beilleszthető, minden módszer kiegészíthető vele. Hatékonysága pszichológusok és coach-ok által is bizonyított. A VMI® nem kötött semmiféle valláshoz vagy világnézeti megközelítés fogalmi rendszeréhez!

Hogyan tud segíteni a VMI®?  

Fő módszerünk – sok egyéb hasznos integratív módszer mellett, amit szintén átadunk – az önismereti modellekre épülő VMI®, azaz Vizualizációs Módszer Intuícióval®

Ez egy kiemelt hatékonyságú, önismereti modellekre építő innovatív elengedési és oldási technika, ami a belső forrásból eredő megérzésre épít. 

VMI® aktív-éber eljárás, amely a képzelet és a szándék erejét hasznosítva idéz elő azonnali és tartós változást. A változás egyből érezhető, és a módszer problémáik megoldásának kedvelt technikája lesz: szinte azonnal beleszeretnek. 

A prevenetor™ elsősorban önismereti modelleken keresztül segít. A modellek elsajátításával az ügyfél felismeri, hol a gond a viselkedésében, mit kell változtatnia, és segítséget kap ahhoz, hogy azt miképpen tegye.

Ugyanakkor a VMI® módszer alkalmas arra, hogy az ügyfél később saját sérüléseit is oldja, ezáltal formálódjon, alakuljon.

A képzésen készség szinten minden prevenetor™ elsajátítja és begyakorolja mind a VMI®, mind az önismereti modellek támogató, konzultációs jellegű alkalmazását a prevenciós folyamatokban. Ezzel képes a hozzá fordulóknak eredményesen segíteni.

Hogyan hasznosíthatom?  

Képzésünk segít a problémák, krízisek megértésében és kiemelten hatékony kezelésében, legkülönfélébb tünetek saját forrásból történő, tartós rendezésében is. A folyamat során az ügyfél problémái rendeződni tudnak, a személy végre felszabadul, boldog lesz. Ezáltal az élet arról tud szólni, ami valóban lényeges és fontos.

Hogy csak néhány példát említsünk arra, mennyi mindenben segíthetsz, ha végzel.

Kommunikációs nehézségek

Előtte: veszekedések, konfliktusok, játszmák.
Eredményként helyére hatékony, minőségi kommunikáció, harmónia, béke lép, versengés helyett megállapodás lesz.

Megakadás a párkapcsolatban

Előtte: elveszettség érzés, nem találja a neki megfelelő partnert, veszekedések, játszmák, társas magány, párkapcsolati függőség.
Eredményként helyére kompetencia érzés, stabilitás, autonóm, kerek egész, képesség a felnőtt felnőtt kommunikációra, felszabadultság, örömben levés.

Problémás emberi kapcsolatok

Előtte: túlalkalmazkodás, elnyomás érzése, vagy domináns, irányító, kritikus, túlkontroláló viselkedés,  rossz konfliktuskezelés, intolerancia, idegesség, ítélkezés, haragvás.
Eredményként helyére középpontban levés, nyílt, asszertív kommunikáció, belső erő, én-erő, elfogadó, szeretetteli, együttműködő  kapcsolódások.

Motiválatlanság, melankóliás állapot

Előtte: érdektelenség, megakadt vagy alig haladó életút, kedvtelenség, örömtelenség, céltalanság, sodródás.
⇢ Eredményként helyére pozitív hozzáállás, életkedv, életcél, nyugalomban történő feladatvállalás, érdeklődés lép.

Önbizalomhiány

Előtte: helyes önértékelés hiánya, kisebbrendűségi érzés, visszahúzódó, zárkózott személyiség, befelé fordulás, problémás kapcsolódás másokhoz.
Eredményként helyére magabiztosság, asszertivitás, kompetens magatartás, önelfogadás, helyes önértékelés, önbizalom lép. Az ügyfél kiáll magáért.

Munkahelyi gondok, karrierépítés

Előtte: blokkok az előléptetésben, nem megfelelő tevékenység, pályaelakadás, munkahelyi sikertelenség, unkahelyváltási tanácstalanség, vezető-beosztott vagy kollegális kapcsolati problémák, anácstalanság a szakmában.
Eredményként helyére kapcsolati problémák feloldása, sszertív kommunikáció, az életút megtalálása, karriertámogatás, önbizalomépítés, zemélyes kompetenciák megtalálásának segítése.

Megakadt életút

Előtte: anyagi megakadás, sorozatos veszteségek, testi-lelki betegségek, blokkok, akadályok
Eredményként helyére bekerülés az áramlásba, a blokkok feloldódnak, az életterületek kitisztulnak.

Stressz, kimerültség, túlterheltség

Előtte: stresszek következményében fellépőfáradtság, alvásproblémák, megoldatlan, halmozott konfliktusok.
Eredményként helyére stresszek kezelése, felszabadultság, örömérzet, béke megtalálása.

Személyes fejlődés, önismereti fejlődés

Előtte: kérdőjelek magamra vonatkozóan, keresgélések, problémákba való belefutás és annak nem megfelelő kezelése, nem értése, nem ismeri önmagát, nem tudja, ki ő, merre tart az életben.
Eredményként helyére önmaga megtalálása, különféle helyzetekben való működés megértése, problémák megoldásának képessége, rálátás önmagára, az emberi kapcsolatokra.

Életszerepek közötti egyensúlytalanság

Előtte: bizonytalanság, túl sok munka, gyermeknevelés utáni újrakezdési problémák, nem találja helyét a társadalomban, világban.
Eredményként helyére önmaga megtalálása, szerepek közötti egyensúly kialakítása, nyugodt, boldog, harmonikus élet.

Alvásproblémák

Eddig: nem alszik, felriad, felsír, forgolódik, virraszt Helyette alvás.

Nyugtalanság, szorongás, pánik

Eddig: szorongás, általános félelem
Helyette megnyugvás, békés állapot.

Hogyan épül fel az képzés?

Ha részt vettél  már nálunk modulokon, elvégzésüket beszámítjuk.
Vagy ha szakember vagy, összeállítjuk SAJÁT KÉPZÉSI PORTFÓLIÓDAT

1.szint: Életvezetési Preventor™ – VMI® mentor szint

Önismerettel kezdesz, hogy hiteles segítővé válj. Munkád során ugyanezen az önismereti folyamaton vezeted végig ügyfeleidet. A képzésnek ezt a szakaszát úgy építettük fel, hogy a sajátélmény során sajátítod el a TRANZAKCIÓANALÍZIS modelljeire és a VMI® módszerre vonatkozó ismereteket is.

Felnőttképzési rendszerben elismert Tanúsítványt kapsz.

Moduljainkat úgy állítottuk össze, hogy az első szintet követően kellő rálátást kapjon minden hallgató saját belső folyamataira is, azért, hogy segítőként minél nagyobb hatékonysággal tudjon kellő objektivitással támogatni másokat.

Elvégzése után képes leszel a VMI® módszerrel preventív szemlélettel dolgozni, coaching szemléletű segítői folyamatot indítani.

 

1. modul - Önismeret felsőfokon

2 nap (16 óra)

Eric Berne Tranzakcióanalízisének modelljein keresztül szerzel mélyebb önismeretet.

A tranzakcióanalízis, mint komplex módszer modelleken keresztül nagyon frappánsan mutatja meg bárki számára, hogy honnan erednek a problémái (múlt), mi a jelen állapot (azaz mi a „diagnózis”, hol tart a változási folyamatában), valamint, hogy mit és hogyan kell változtatni ahhoz, hogy az átalakulás megtörténjen (jövőmunka).

Ha azt kérdeznéd tőlünk, hogy mi az, amit szakemberként szerintünk minden laikusnak is el kellene sajátítani a pszichológiából, azt mondanánk, hogy ez a pár napos ismeret az.

Témák/modellek:

  1. Sorskönyv és sorskönyvi folyamatok – Milyen hatásokra, milyen szülői programokat felvéve rakja össze a gyermek a földi életútját, és hogyan alkot ebből forgatókönyvet? Mit tegyünk, ha rájövünk, hogy vannak területek, amikor ez a sorskönyv nem jó, hibás, tévútra vezet, nem ezt szeretnénk élni? Mi van, ha egyes területeken a szülői mintákat éljük? Hogyan változtassunk rajta? (A modulban ezt átvizsgáljuk, és a változtatás irányát, illetve a lépcsőket akár már ott meg is határozhatod.)
  2. Én-állapotok – Hogyan és milyen érzés-, és gondolati világban létezem, illetve élek, viselkedek? Miért pont úgy, és mi ennek a (sajnálatos) következménye életterületeimre, kapcsolataimra? Hogyan változtassak, hogy környezetemmel (párommal, családommal, szüleimmel, gyermekemmel, még ha az kamasz is) harmonikusankijöjjek?
  3. Tranzakciók – Milyen kommunikációs helyzeteket alkalmazok? Honnan gyökereznek ezek? Milyen eredményre vezetnek? Honnan származnak a veszekedések, egyet nem értések? Mikor van béke? Boldog vagyok-e attól és abban, amit működtetek? Ha nem, miként változtassak?
  4. Életpozíciók – Jól vagy-e a bőrödben – minden tekintetben? Ha nem, látni fogod miért nem.A modell bemutatja, hogy kikkel veszed körül magadat, ha bizonyos helyzetben és állapotban vagy. Ha nem komfortos, boldogító és nem egészséges ez számodra, a lelkednek nem okoz ez örömöt, akkor akár a tanfolyamon is hozhatsz egy döntést, hogy mit szeretnél helyette elérni. A módszer pedig megmutatja, mire és hogyan fókuszálj. Az eredmény: garantáltan el fogsz jutni oda, hogy a pozitív változást el is érd, akár pár hét alatt.
  5. Stroke-ok, mint elismerés(angol szakszó, fordítása nem lehetséges, mivel egyszerre jelent simogatást, érintést, ütést és csapást és ingert is, de tartalma annál inkább lényeges) – Kaptál-e eleget, vagy megsérültél? Hogyan bántak ezzel a szüleid? Ha valamiben hiányod van, akkor az történik, hogy környezetedtől, párodtól ezt fogod „követelni”, ugyanakkor, ha adja, nem tudod befogadni. Tudod-e, hogy vajon miért nem? A párkapcsolati problémák egy része itt is gyökerezik. Akarod-e korrigálni? A modell megmutatja, hogyan lehet. Ez a modell továbbá összefügg önértékeléseddel, önbizalmaddal, amely oly sok ember életében (nagyon) alacsony és sérült.
  6. Játszmák – Minden játszma vége „dráma”, sírás, haragvás, a szereplők sérülnek benne. Mégis miért csinálja az ember, ha magának és másnak fájdalmat okoz vele? Hogyan lehet kijönni belőle?A másiknak sem jó! Milyen berögzült szerepek vannak, amelyeket ilyenkor cipel az ember? Ha van benned ilyen szerep, a kurzuson leteheted. Megtanulod, hogy hogyan mászhatsz ki egy játszmából, ha már elkezdődött, de még inkább azt, hogyan hagyd el életedből a sérülések gyűjtését.
  7. Gátló parancsok – 12 ilyenparancs van, óriási jelentőségű ennek ismerete felnőtt létünkben, és a gyerekeinknél. Mit okoz, ha ezek közül akár egyet is megkaptál szüleidtől? Általában 5-7 darabot cipelünk, ezért megy nehezen az élet! Hogyan adjuk át gyermekeinknek? Hogyan csináljuk, hogy ne adjuk tovább? Természetesen megtanulod ezek feloldását is.
  8. Szülőtől kapott előírások – Ezek alapján „kormányzod életedet”, és adsz „gázt” életed folyamatának, ugyanakkor van néhány felesleges előírás, amely (1.) vagy komoly energiát vesz el tőled, (2.) és/vagy megakadályoz abban, hogy egyenes úton saját tervezett/vállalt célod felé haladj. Amikor megszületünk, egy meghatározott mennyiségű életenergiát kapunk. Ezt fordíthatjuk magunkra, de odaadhatjuk persze másnak is. (Érdemes ugyanakkor tudni, hogy más is kapott pont elég energiát az életéhez, de élhet úgy is, hogy folyamatosan a másokét halássza el.) Fontos ismeret ez, hogy ne más életét éld vagy valósítsd meg, és hogy ne csak döcögve adj energiát a dolgaidnak.Szülőtől jövő programok ezek, melyeket megváltoztathatsz.
  9. Időstrukturálás – Felgyorsult az idő, vajon jól használom-e fel, vagy elfecsérlem? Hat féle időminőségben mehet el az idő. Vajon miért tartózkodok bizonyos időminőségben többet? Van-e ennek haszna számomra, vagy elfecsérelt időminőségek ezek? Van-e bennem hárítás bizonyos időminőségben, és hogyan jelentkezhet az életemben? Ennek megértése vezet ahhoz, hogy jól gazdálkodjunk ÉLETÜNKKEL.Hogyan hasznosíthatom sokkal jobban az időmet? Miért folyik ki időnként a kezemből? Ha nem felel meg a kapott „diagnózis” magadról, a kurzuson elindulhat a változás.
  10. Szerződések magammal, másokkal, az élettel… A szerződések minket segítő eszközök életünk vezetésében. Segít saját magunk menedzselésében, életünk irányításában, kapcsolatainkban. A szerződésekkel képesek vagyunk arra is, hogy meghúzzuk az egészséges határainkatis (lelki életünkhöz ez elengedhetetlen): eddig te bejöhetsz, ide csak az, aki…, oda az sem. Védelmet jelent életünk folyamataiban. A jól működő kapcsolatok feltétele ennek tudatos ismerete: van szóbeli, írásbeli, de elsősorban a tudás erről az eszközről az, ami segíti életünk sikeres menedzselését.

Ha szakemberként dolgozol, ügyfeleiddel szintén ezekkel az önismereti modellekkel dolgozol, és segítségeddel szintén ezt az önismereti utat fogják majd bejárni.

2. modul - Elengedés felsőfokon

2 nap (16 óra)

A világon kb. 8-10 elengedési technika ismert.

VMI® elengedési módszer, mely a Szabadegyetem saját módszere, és csak nálunk tanulható, egyedülálló hatékonyságát és eredményességét azzal érte el, hogy az elengedés fizikai (kvantumfizikai) kutatási eredményeit beépítette a pszichológiai gyakorlatba.

A tudományos kutatások nagyot léptek előre. Ismeretes, hogy az alapkutatások beemelése a gyakorlatba, sőt, az oktatásba olykor évtizedeket, de akár évszázadokat is késnek.

Mi viszont nem várunk minderre. Ugyanis a problémák megoldásához eszközökre van szükséged neked, a gyermekeknek, és az eredményességre “éhes”, az új módszerekre nyitott szakembereknek. 

Honnan ered a VMI® módszer?

Hogyan éri el a hatékonyságot a VMI® módszere (Vizualizációs Módszer Intuícióval®)?

  1. Értés: A módszer használójaként a mai kor embereként korszerű és fontos tudományos ismereteket sajátítasz el. Megérted az elengedés folyamat tudományos alapjait.
  2. Beazonosítás: a kvantumfizika és az abból eredő kvantumbiológia és pszichológia egyszerű gyakorlati modellein keresztül fizikailag is be tudod azonosítani, mit is engedsz el, és az milyen módon történik.
  3. Cselekvés: A tudományos értéssel az elengedést valóban meg is tesszük!

A képzelet, az intuíció könnyedségével pedig energiát adunk a folyamatnak.

Tehát az elengedés a VMI® módszer által nem egy misztikus folyamat marad, hanem átalakul egy kivitelezhető cselekvési sorrá.

Az az ismeret, hogy a felhasználó 

  • természettudományosan igazolható módon is tudja, mit enged el, 
  • és hogyan zajlik a pontos fizikai – biokémiai folyamata, 

megalapozza azt a tudást, hogy a módszer valóban eredményes lesz. 

A VMI® titka: a modern tudomány + értés + technikai sorrendiség (a pontosan kivitelezhető cselekvési sor végrehajtása)

Mit érdemes még tudnod az ‘Elengedés felsőfokon’ modul kapcsán?

  • Egyszerű, megtanulható, számtalan területen alkalmazható, gyors, lényeges (ön)fejlesztési technikaalapját ismered itt meg.
  • Az előző önismereti modulok alapozzák meg a VMI®módszer komplex, életre szóló, tartós eredményességét.
  • A VMI®modern elengedési módszere nem a miérteket analizálja, hanem a “hogyan oldjam fel?” kérdésre válaszol – (ön)technikai módszerrel.

A “miért?”-ekkel annyiban foglalkozik, amennyiben az életünket irányító legfőbb önismereti modellekkel, vagy magunkra vonatkozó felfedezéseinkkel szembekerülünk.

A módszer egyszerűségét és gyorsaságát ez adja.

A TA és a VMI® módszer együttese a mai kor szellemiségével kompatibilis technikai módon oldja fel és meg azokat a problémákat, amelyek hagyományos módszerekkel rendszerint csak hosszadalmas eljárással (terápia) és megértés alapon (“miért alakult ez ki?”) oldhatók fel és ki.

Mit fogsz elérni a VMI® technika alkalmazásával?

  • A módszer használatát követően azonnali megkönnyebbülést élsz meg.
  • Megtapasztalod a felszabadult, függések nélküli élet

Ahhoz, hogy ezt a függetlenséget tartósan megőrizhesd, ebben a modulban elsajátítod a VMI® alkalmazását magadon.

Mit kapsz ebben a modulban?

    • Ebben a modulban tudományosan megalapozott ismereteket adunk át.
    • Egyszerű és érthető modelleken keresztül a tudományos kutatások neurobiológiai folyamatokkal alátámasztjuk, miért nehéz változtatni.
    • Képessé válsz rálátni a benned dúló érzelmekre kvantumfizikai és kvantum biológiai vonatkozásban is, ugyanis az értés megalapozza a sikert a változáshoz. (Először mindig az értés van.)
    • Új önismereti modelleken keresztül mélyíted az ismereteket magadról, az életről, a világról, ezáltal segíted fejlődésed, haladásod.
    • Magyarázatot kapsz arra, hogy mi történik, ha nem engedünk el dolgokat.
    • A modulban elsajátítod a VMI® elengedés alapjait önfejlődésed vonatkozásában.
    • Megtanulod, hogyan tudod fenntartani az új cselekvést, és a vágyott tartós öröm érzelmét. Elsajátítod a boldogság és áramlásban levés (flow) titkát.
    • A modulban eszközt kapsz mentális, lelki és testi egészséged megőrzéséhez.

A módszer saját használatához minden szükséges megértést és tudást megkapsz. Ezt követően a technika alkalmazását önmagadon bármikor elvégezheted – ebben nem szorulsz többé senki más segítségére.

Mindezen ismeretek ügyfeleiddel történő foglalkozások alapjait is képezik. 

A modul magában foglal olyan csoportos gyakorlatokat, amelyek során lehetőség nyílik speciális esetek feldolgozására is.  Nem avatkozol be, de már kapsz rálátást mások problémáira és a kezelési lehetőségekre.

Ezek az alkalmak kiválóak arra, hogy felkészítsenek a VMI® instruktori segítő szerepedre, feladataidra.

Honnan ered a VMI® módszer?

Várnai Myrtill pszichológus, aki VMI® Szabadegyetem szakmai vezetője E. Berne és D. R. Hawkins reform módszereit tovább mélyítette a pszichológiai gyakorlatba, hogy minél többen hatékony eszközt kapjanak saját és mások problémáinak eredményes kezeléséhez és a gyermekneveléshez. A VMI® Várnai Myrtill saját fejlesztése, egy holisztikus komplex segítői módszer (az Újrahangolás® ) materium szintű elengedési technikája.

3. modul - Saját gyermekkor újraírása

1 nap (8 óra)

Cél, hogy a gyermekkorban történt mély, elraktározott, tudattalan dolgok is (végre) feloldódjanak. A modulban a VMI® módszerrel dolgozunk.

Segítőként ezen az egyszerű folyamaton vezeted végig ügyfeledet, hogy megoldást kapjon, ha gyermekkori megakadásai vannak.

A tranzakcióanalízis (TA) átfogó viselkedés- és személyiség modelljeivel a tudatos részünket tudjuk teljesen rendbe hozni. Erre épül az 1-es és a 2-ik modulunk.

Viszont a mély érzelmi történéseket más módszerrel tudjuk átírni.

Tévhit, hogy a nehézségek megoldásához bele kell menni ismét a nehézségekbe, sokat kell beszélni róla, meg kell érteni az összefüggéseket, a miérteket, az okokat, analizálni kell a szülői hátteredet és az ősi vonaladat. Ezek végső megoldást nem jelentenek, továbbra is éveken át hordozza a személy a régmúlt sérelmeit és sebeit. És ezekből olykor nagyon sok van.

Vezérmondatunk az, hogy mi nem “dolgozunk egy problémán”, hanem meg is oldjuk azt. 

A modulban nem “pszichológizálunk”. Elég csak annyi, hogy körvonalaiban ismerd a gyermekkori körülményeidet, és a téged ért eseményeket. Az ezekhez kapcsolódó nehezítő elemeket fogjuk a VMI® módszerrel rendbe tenni.

Gyermekkori mélyebb sérülései vannak annak hátterében, ha

  • nem látod a célt, vagy a hozzá vezető utat;
  • már vannak céljaid és látod az utad,de mégsem jutsz előrébb;
  • csak komoly erőfeszítések árán haladsz előre; 
  • úgy tapasztalod, hogy újra és újra ismétlődő akadályokba botlasz, azt veszed észre, hogy a múltad ismétli önmagát.

Mit fogunk csinálni?

  • Kérdőívek, tesztek segítségével feltárod gyermekkorodat, azonosítod azokat a horgonyokat, amelyek visszatartanak a haladásban.
  • Éppen csak annyi időt szánunk a vizsgálódásra, ami az elakadások felismeréséhez kell.
  • Utána a VMI® technika komplex alkalmazásával kiiktatod ezeket a horgonyokat. Azaza tudattalan dolgokat kioldjuk, átírjuk, megformáljuk a vágyott állapotra. 
  • Ennek hatására megtapasztalod azt a felszabadító érzést, amikor végre elindulsz és teljes erővel haladhatsz az életutadon. Testi-lelki-szellemi egész-ségben, szabadon.
  • Úgy mész el innen, hogy szárnyalsz, boldog vagy.
  • És ez tartós állapot.
  • A változás már a tanfolyamon integrálódni tud a személyiségbe. 
  • Értést és technikát kapsz a haladásodhoz.

Tetszik? Nem fogsz csalódni! Forradalmi, ami történni fog veled. Ezáltal amin eddig évekig dolgoztál, most megoldást nyer. 

 

 

módszer mottója: “könnyen, könnyedén”. 

Általános hitrendszeredben lehet, hogy az van, hogy

  • a múlt feldolgozása nehéz;
  • sok időt igényel;
  • egyedül talán nem is lehetséges;
  • az idő meggyógyítja a sebeket;
  • a gyermekkor feldolgozása a teljes megértéshez, az okok feltárásához, analizáláshoz kötött;

Valóban, az analizálás éveket vehet igénybe, a hagyományos önfejlesztő módszerek (pl.: vezetett meditációk) pedig lassúak, és nem is mindenkinek javasoltak bizonyos módszerek.

De mi itt a VMI® –nál más munkahipotézissel dolgozunk. 

És ez adja a kulcsot a megoldáshoz.  

A VMI®-komplex módszerével a tudatalatti – akár testi tüneteket is előidéző – tényezők (érzelmek, emlékek, kapcsolódások személyekkel) “kitehetők”, illetve nagyon sok testi tünet fel is oldható.

Sajnos, amit tudnod kellene magadról, életed kezeléséről, ami boldogságod, testi – lelki egészséged, egyensúlyod, harmóniád alapjait jelentik, azt nem tanítják meg az iskolában. 

  • Ittmindezt megtanulod.
  • A hatékony elengedés és a múlt átírásának pontos technikáját elsajátítod. 
  • Ezáltal sorsod alakítását és az irányítást a saját kezedbe veszed. 
  • A kormányos te leszel az utadon.

4. modul – Felnőtt segítői módszertan

(elektronikus tananyag + 1 gyakorlati nap + e-teszt)

Ez a modul a segítői beszélgetés módszerének elsajátítását teszi lehetővé felnőtt személy/szülő által hozott, megoldásra váró témára vonatkozóan.

Azt tanulod meg,

  • hogyan történik az első kapcsolatfelvétel,
  • hogyan építed ki a kapcsolatot a felnőttel,
  • hogyan vezeted az első és a további beszélgetéseket,
  • mik a kompetenciáid és mik nem,
  • hogyan kötsz egy segítői beszélgetésre szerződést,
  • hogyan kötsz egy folyamatra szerződést,
  • hogyan vezeted a találkozási folyamatot.
  • milyen a segítői identitás,
  • mitől és hogyan leszel hiteles.
  • mik az elvárások a segítőkkel szemben,
  • milyen segítő és az ügyfél viszonya,
  • mik az együttműködést akadályozó tényezők és hogyan kerülhetők el ezek.

A cél az, hogy bátran, könnyedén tudj ráhangolódni ügyfeled egyéni sajátosságaira és problémáira.

Ezen technikai modul után képes leszel coaching szemléletű beszélgetésre, akármilyen tevékenységet is folytatsz (VMI® ,  preventor™-i tevékenység, mentorálás stb.)

Bárhol végeztél már segítői képzést, tanfolyamot, garantáljuk, hogy még jobban alkalmassá válsz az egyén – és természetesen magad – életútját modellek segítségével (is) átlátni, módosítani, gyermekedet az életre sokkal jobban felkészíteni majd őt útjára elindítani, a hozzád fordulókat pedig hatékonyan segíteni.

Ha eddig csak tanultál, képezted magad, akkor most itt az ideje a gyakorlatban is végre elindulni.

(Itt eddig a TA módszerrel és a VMI® módszerrel ismerkedtél meg, a módszerek használatát tovább fogod mélyíteni a modulok során, továbbá a későbbi modulokban más integratív technikát is tanulsz nálunk.)

Amennyiben gyakorlott segítő szakember vagy, és ezt már készségszinten műveled, egy belépő teszt eredményes megírásával ezt a modult kihagyhatod.

Mit tanulsz itt meg?

  • Azt tanulod meg, hogy a coaching szemléletű beszélgetés folyamata hogyan tud a leginkább célirányos lenni, bármilyen életterület vonatkozásában.
  • Hogyan haladj hatékonyan ügyfeleddel, hogyan fókuszálj a gyakorlati megoldásokra, hogy az ügyfelek által kívánt változás mihamarább megtörténjen.
    • Titoktartás illetve kivel osztható meg a beszélgetés?
    • Hogyan építs bizalmat?
    • Hogyan kezd el a kapcsolat kiépítését?
    • Hogyan vezesd a beszélgetést?
    • Hogyan figyelj? Tanulsz az empátiás figyelemről.
    • Mikor “beszélgess”, hogyan és mit kérdezz?
    • Milyen legyen a tér, ahol dolgozol?
    • Meddig tartson egy beszélgetés?
    • Hogyan zárd le a beszélgetést?
    • Alapismeretek: tanácsadás, edukálás, preventorság, mentori tevékenységek. Kell-e tanácsot adni vagy elég-e, ha meghallgatod?
    • Beszél-e egy segítő magáról, ha igen, miről és miről nem?
    • Vannak-e tabu témák?
    • Kell-e feszegetni egy témát / kérdést?
    • Mi van, ha érezzük, hogy nem mond igazat?
    • Kell-e tudni a választ minden kérdésre?
    • Hogyan kezeld a csendet a beszélgetési folyamatban?
    • Baj-e, ha sír az ügyfeled? Hogyan kezeld a helyzetet?
    • Mit tegyél, ha olyan témáról beszél, ami téged is megérint?
    • Mit tegyél, ha észreveszed, hogy hogy az ügyfél átveszi, átvenné a beszélgetés vezetését?
    • Hogyan tudsz hiteles és őszinte lenni?
    • Milyen egy hiteles segítő?
    • Mi van a saját hibáinkkal?
  • A modulban elsajátítod a beszélgetés vezetés folyamatának általános elemeit.
  • A szerződéskötés módszertanát.
  • Az első találkozás – első beszélgetés célját, tartalmá, kereteit. Kivel/kikkel és hogyan folytass foglalkozást.
  • Milyen erősségekre van szüksége egy segítőnek? És te hol vagy most ebben? Hogyan tudod magadat  alakítani gyorsan, praktikusan?
  • Milyen eredményeket érhetsz el coaching szemléletű szellemi-lelki segítőként?

Módszerek: elmélet, gyakorlat

5. modul - VMI® módszertan

2 nap (16 óra)

A modulban elsajátítod a VMI®módszer használatát. Begyakorlod a lépéseket. Úgy fogod zárni a modult, hogy képes leszel magadnak és másoknak professzionális szinten segíteni a módszerrel.

Megismered

  • milyen munkahipotézisre épít a módszer, azaz
  • mitől működik a VMI®, mitől ilyen eredményes,
  • mik a módszer elemei,
  • miért szükségesek az egyes lépések,
  • ezek hogyan kapcsolódnak egymáshoz,
  • miért nem működik, ha az egyes lépések közül akár csak egy elemet is kihagyunk,
  • miért nem tanácsolt más elemet is betenni és másképp csinálni (tapasztalatok),
  • miért nem meditáció, hanem “aktív munkafolyamat”,
  • hogyan tudsz vele dolgozni különféle (felnőtt) problémák esetében,
  • az egyes problémamegoldási módokat megtanulod, begyakorlod,
  • milyen egyedi különbségek vannak különféle személyek esetében, mikor mit és hogyan lehet kezelni.

A jelenkori modern pszichológiának nagy hiánya és egyben problémája is (ezért is éli válságkorát, hiszen több esetben sem válaszokat, sem módszereket nem tud adni a megoldások keresőinek), hogy nem vonja be a modern tudományos kutatások eredményeit, azaz, hogy a látható 3 halmazállapoton kívül létezik további halmazállapot is.

A VMI® az amúgy “láthatatlan” – de tudományosan bizonyított – halmazállapot szerinti anyaggal dolgozva a megoldási folyamatokat érthetővé teszi.

Az elakadások = energetikai blokkok. Ezeket kell a megfelelő módszerrel a személynek (és nem másnak) rendezni. A segítő csak támogatja a folyamatot.

Viszont a komplex megközelítéssel, és a módszer alkalmazásával az elakadások – energetikai blokkok – feloldása, azaz a teljes rendeződés lehetséges.

Mi magunk sem ismerünk olyan további módszereket, amelyek ennyire átfogóan az elakadások kezelésére megoldást jelentenek.

Megoldásokat fogsz találni akár évek, évtizedek megoldatlan problémáira.

  • Minden fő életterületet átvizsgálunk:
    • párkapcsolat,
    • testi – lelki megakadások, betegségek,
    • munkahelyi témák,
    • anyagi eredetű gondok,
    • karrier elakadások,
    • családi kapcsolati problémák,
    • egyéni fejlődési megakadások, önbizalomhiány.
  • Megtanulod a megoldásának, feloldásának módját,
  • új programok elsajátítását (azaz, hogyan alkalmazd a pozitív megerősítéseket, a pozitív pszichológiát az életetekben).

Mire lesz még jó a modul?

  • Ismerni fogod a prevenciót, és ha már a környezetedben valaki bekerült a betegségbe, (meg)értéssel, kiegészítő támogatással tudsz neki segíteni.
  • Képessé válsz saját magad önsegítésére, továbbá családod alapvető problémáit kezelni, rendezni, kiegészítő elemként egészségessé tenni. (Nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot és kezelést, nem alkalmas diagnózis, kezelési terv, illetve prognózis felállítására, azonban hatékonyan támogatható általa minden beavatkozás és terápia.)

Ezen ismereteidre  és tapasztalásaidra építve válsz képessé a hozzád forduló felnőtt klienseid leghatékonyabb támogatására.

6. modul – VMI® felsőfokon (veszteségek feldolgozása)

1 nap (8 óra)

Kiegészítő témák: függőségek, gyász és veszteségek, szorongások, pánik, komoly testi betegségek kiegészítő kezelése. Megbocsátás felsőfokon. 

A modulban megtanulod, hogyan dolgozz a bonyolultabbnak tűnő esetekkel, hogyan segíts magadon vagy másoknak komolyabb témák esetében.

Nem bagatellizáljuk el a súlyosabb problémákat, de ha folytatjuk a VMI® gondolkodási módszertanát, könnyen kezelhető még a pánik  vagy a függőség is. Csak szükséges megérteni a hozzá tartozó háttérinformációkat. Továbbra is a modern tudományos kutatások által szolgált magyarázatok mentén haladunk, amellyel “mindössze” csak annyi a probléma, hogy még nem kerültek át a gyakorlati segítői eszköztárba. De mi belehelyezzük, és az eredmény meglepővé válik.

Amikor az ember egy mély gödörbe kerül, vagy éppen halad lefelé az úton, általában sokféle módszerben egyszerre keresi a megoldást.

VMI® alkalmas nehezebbnek tűnő problémák esetében megvalósítható önsegítésre is, emiatt pszichológusok és segítő szakemberek állandóan használt hatékony módszerévé válik.

Természetesen nem helyettesíti az orvosi ellátást, ugyanakkor kiegészítő megoldást nyújt.

Vannak speciális témák. Továbbra is a VMI®-al dolgozunk, csak plusz ismereteket emelünk be, amelyeket egyes témák indukálnak. Ahogy megérted, úgy tűnik a megoldás továbbra is egyszerűnek.

Jelmondatunk: A végtelen egyszerű!   Innen ered a mindenki által ismert kifejezés is: végtelen egyszerű!

Ez adja a VMI® módszer sikerét is.

Miről tanulsz itt?

  • Függőségek segítéséről, mint például
    kémiai szerek által kiváltott függőségek:

    • drog,
    • alkohol,
    • gyógyszer,
    • nikotin,
    • szénhidrát,
    • energiaital,
    • dopamin,
    • egyéb élelmiszer-függőségek.
  • viselkedési függőségek
    • drog
    • társ- és kapcsolati függőségek,
    • számítógépes és közösségi média-függőség,
    • számítógép-, internet-, telefon-, televízió-függőség,
    • kényszerbetegségek: szokásoktól való függés, kényszeresség,
    • kleptománia
    • evészavarok (anorexia, bulimia stb.),
    • szenvedélybetegségek: játékszenvedély,
    • vásárlási kényszer,
    • szexualitással kapcsolatos megszállottság,
    • munkaszenvedély.
  • Komoly testi betegségek kiegészítő segítéséről,
  • gyász és veszteség feldolgozásról,
  • pánik, szorongások, félelmek kezelésének segítéséről.

Mélyebben érteni fogod a betegségek kialakulásának lelki motívumait,

továbbá azon betegségek eredőjét, melyeket a modern tudományos kutatások már megmagyaráznak, csak éppen a segítői eszköztárba még nem kerültek be.

Kérdésekre válaszolunk, tovább mélyítjük a módszer alkalmazásának lehetőségeit a csoport összetételének és szakmai területének megfelelően. Mély szakmai kérdésekre is megoldási választ kapsz, amennyiben gyakorlott szakember vagy, legyél akár pszichológus, orvos, terapeuta vagy más hozzáértő.

Külön fejezetet kap a megbocsátás téma, ami sokaknak komoly nehézséget okoz, ugyanakkor kiderül, hogy a harag (méreg) a leggyakoribb betegségek táptalaja (szív- és érrendszeri problémák, illetve burjánzásos betegségek, daganatok).

Megtanulod,

  • hogyan segítsd ügyfeledet, hogy megbocsássa a “megbocsáthatatlant”,
  • mit tegyünk akkor, amikor nem is mi vagy az ügyfél a hibás,
  • milyen betegségek okozója a harag,
  • milyen életútbeli megakadásokat okoz,
  • hogyan lehet feloldani azt, amire nincs meg a miért (kell-e egyáltalán a megoldáshoz a “miért” és “hogyan” kérdésekre adott válasz, vagy csak az elmének szükséges?),
  • segítőként, pszichológusként mit érdemes közvetíteni és hogyan.

Ez a modul a koronája a VMI®módszernek és annak, hogy hatékony segítő legyél felnőtt témában, illetve a szülő jó segítője legyél, bármilyen személyes témában fordul is hozzád.

7. modul - Életvezetési Preventor™ - VMI® mentor szint záró workshop

1 nap (8 óra)

A modulokban elsajátított ismeretek záró műhelymunkája zajlik.

Erre az alkalomra úgy készülj, hogy ezen a ponton lezársz egy nagyon fontos folyamatot. A nap folyamán tovább mélyíted a tudásod. A különféle szituációs gyakorlatok kapcsán többször átnézed még az anyagot, tovább fejleszted elméleti felkészültségedet és a gyakorlással készségszintre emeled megszerzett ismereteidet.

Célja:

  • az összegzés,
  • kérdések átbeszélése,
  • további professzionális gyakorlás,
  • mélyítés,
  • a minőségi munka színvonalának biztosítása a módszer használatára vonatkozóan,
  • a záró workshopra való felkészülés fázisában a szakember elméleti és gyakorlati ismereteit összegzi, ennek eredményeképpen a munkája minőségbiztosítottá tud válni,
  • a gyakorlatba azonnal átültethető alkalmazás ösztönzése, elősegítése.

Az egynapos műhelymunka során tovább gyakorlod a megtanult módszert kétszemélyes gyakorlati helyzetekben,

Tanúsítvány: Életvezetési Preventor™ – VMI® instruktori szint

 2.szint: Életvezetési Preventor™ – Tranzakcióanalitikus mentáltréneri szint

Elvégzése után gyakorlott szinten képes leszel ügyfeleid számára önismereti alapú preventív és coaching szemléletű segítői folyamatokat tartani. Eszköztárad a tudatos viselkedésszintű változásokra is fókuszál. Magas szinten alkalmazni tudod a tranzakcióanalízis önismereti modelljeit. Eközben érteni fogod a problémák korszerű (kvantumfizikai szintű) szemléletét, így képessé válsz többszintű hatékony támogatást adni ügyfeleid számára.  Valódi segítője leszel a hozzád fordulók problémáinak megoldásában.

Felnőttképzési rendszerben elismert Tanúsítványt kapsz.

8. modul - Sorskönyvi újraírás

2 nap (16 óra)

Amikor rálátsz önmagadra, mielőbb változni szeretnél. Jobban, jól szeretnéd csinálni. Már nem akarsz több zsákutcát sem.

A következő lépcsőfok, hogy a sorskönyvi újraírás. Ha eddig bizonyos témákon már “sokat dolgoztál”, vagy “dolgozol”, például a szüleiddel való kapcsolatodon, önmagadon, vagy a párkapcsolatodon, jársz vagy jártál több(féle) terápiákon, tanfolyamokon, és még mindig csak “dolgozol”, akkor arra számíts, hogy ezeket most MIND MEGOLDOD.

Sokan sok időt eltöltöttek már “személyiség-házuk” “tatarozásával”, de mégsem megy úgy a szekér, ahogy annak mennie kellene.

Igen, mert az alapozást kell rendbe szedned.

Eric Berne és David R. Hawkins szakemberek csodálatos modelljeinek segítségével az alapokat itt végre egycsapásra rendezheted.

Rossz alapokra nem lehet építeni. A gyermekkorban megalkotott sorskönyvedet fogod itt győztessé átírni. Azzal az élménnyel mész haza, hogy VÉGRE a győztes sorskönyvedet éled. A megálmodott úton vagy. A szülői mintákat átírtad. Új programot kaptál az életutadhoz, melyet szívesen, könnyen könnyedén végig is viszel. Eldöntötted, és ez így is lesz.

A 2 nap egy igazi ajándék lesz számodra.

Újjászületés.

  • A gyermekkori rossz személyiség-alapozást helyreteszed.
  • Azokra az alapkövekre, melyeket meghagyhatsz, építkezel. Amelyek nem szolgálnak már téged, ahelyett új alapköveket helyezel, majd az egészet egységbe rendezed és felnőttkori énedre igazítod.
  • A gyermekkorban megírt sorskönyvedet győztessé teszed (hatékony és különleges gyakorlatok segítségével a sorskönyvedet átírod).

A két nap végén érezni fogod, hogy az új győztes sorskönyvedre ráléptél, és

rendelkezel mindazzal a tudással, hogy a változást jelentő úton haladni tudj.

Ezt szolgálja a két napos intenzív blokk.

Hogy mindezt elérd:

  • modellek segítségével megvizsgálod eddigi életutad, konfliktusaid kezelésének módját;
  • ezáltal látni fogod, milyen sorskönyvet írtál magadnak (győztes, banális vagy vesztes),
  • rálátsz arra is, hogy a megírt sorskönyved mennyire egészséges lelkileg és testileg,
  • győztes sorskönyv szempontjából megvizsgáljuk az egyes életterületeidet (párkapcsolat, munka – karrier – anyagi, gyermeknevelés, család)
  • megvizsgáljuk mik azok a családi, ősök által hozott programok, amik gátolnak téged.
  • az összes életterületen azonosítjuk a megakadásokat, gátló parancsaidat, hitrendszeredet,
  • meghatározzuk a kulcsfontosságú pontokat, amiket újra kell írni.

Elvégezzük a sorskönyvi átírást, azokon az életterületeken, ahol ez szükséges. Különleges módszerekkel dolgozunk, közte E. Berne és D. R. Hawkins szakemberek újradöntési gyakorlataival is.

Végül megerősítjük az átírt sorskönyvedet.

A kétnapos tréning eredményeképpen eljutsz odáig, hogy rálépsz és elindulsz az új, győztes sorskönyvi utadon.

Megtanulod azt, hogyan működtetheted harmonikusan személyiséged belső dinamikáját. Megtanulod azt is, hogyan kezeld problémáidat. Kulcsot kapsz életed vezetéséhez.

Módszerek: E. Berne és D. R. Hawkins módszerei. Mindketten reformerek voltak saját szakmai területeiken. Pszichiáterként hatékony probléma-megoldást kerestek, látva a pszichoterápiás és egyéb megoldási módok hosszadalmasságát és csekély hatékonyságát.

Kurzusaink is ezt a célt tűzik ki: hatékonyan, fókuszolva végre megoldást kapjanak az emberek.

9. modul - TA módszertan

2 nap (16 óra)

A képzésen leendő szakemberként elsajátítod és készségszinten begyakorlod,

  • hogyan dolgozz a TA modellekkel felnőtt ügyfelekkel  illetve szülőkkel,
  • milyen problémák esetében mely modellekkel dolgozz,
  • hogyan illeszd bele a tranzakcióanalízist valamint a többi módszert a segítő folyamatba,
  • milyen kérdésekre számíthatsz az ügyfelektől,
  • mik azok a sarkalatos pontok, melyek a továbblépést jelentik a későbbi tanácsadási folyamatban.

A megtanult modelleket ezalatt elmélyíted, a módszert magadévá teszed.

Tapasztalat szerint a korábbi tanfolyami részek itt tovább mélyülnek önismereti szinten is, az „aha” élmények erőteljesebbek lesznek, a tanácsadói készségek fejlődésével párhuzamosan a saját változás folyamata tovább tud gyorsulni.

Ez a rész biztosítja számodra azt, hogy készségszinten tudj ügyfeleiddel bánni már a képzést követően is.

A modulban fókuszt kapsz te, mint segítő.

  • Segít abban is, hogy a TA rendszerében hiteles segítő legyél.
  • Emeli erősségeidet, tovább fejleszti személyes készségeidet.
  • Megtanulod azt is, hogyan tudod magadat alakítani gyorsan, praktikusan.
  • Segítői eszköztáradat begyakorolt szinten tovább tudod bővíteni.
  • Fejlődik együttműködésed, képes leszel a másikra fókuszálni, segítői készségeidet emelni, kapcsolatot mélyíteni, ugyanakkor határt tartani.

10. modul - TA tudatosítás felsőfokon

(elektronikus tananyag)

A Tranzakcióanalízis 10 alap-modelljén túl a haladó modelleket vesszük át, melyek munkádhoz, a segítői támogatáshoz, a magasabb szintű tudatosításhoz, és a saját fejlődésedhez elengedhetetlenül szükségesek.

Ezekről a témákról lesz szó:

  • Folyamat-blokkok

Ezek olyan sorskönyvi mintázati blokkok, melyekkel megakadályozod magad sorskönyved haladásában – akármilyen jónak is írtad meg. Feltérképezzük ezeket és megtanulod, hogyan lehet ebből kilépni. Ezzel segíteni tudod a hozzád fordulót is, hol van még további lényeges elakadása, hogy a győztes sorskönyvet meg tudja valósítani.

Például, ha fut az “addig, amíg” blokkod, nem fogod elérni a vágyott célt. “Addig, amíg… nem tudok mindent, nem kezdem el…” stb. 6 folyamat-blokkot azonosítunk és oldunk ki.

  • Szerep-minőségek – a segítő háromszög 

Sokféle szerepben vagyunk. Lehetsz munkád kapcsán segítői (coach, mentor, orvos, masszőr stb.) szerepben, otthon szülői szerepben, társkapcsolati szerepben (feleség, férj), a munkahelyen vezetői vagy éppen ügyfélszolgálati, vagy tanítói – tanulói szerepben stb. Hogyan tudod az egyes szerepeidet úgy működtetni, hogy az segítő, támogató, asszertív legyen, te is jól érezd magad benne, és a másiknak is építő legyen?

 

A “jó” szerep tanulható és tanítható.

A modell segít abban, hogy segítői, illetve szülői működésed még hatékonyabb legyen.  

A modell szükséges ahhoz is, hogy megtanítsd ügyfeleidet is, hogy különféle szerepeikben hogyan tudnak jól működni.

  • A konfrontáció (szembesítés) szabálya 

Segítői eszköz a konfrontáció, amikor láttatunk dolgokat. Hogyan lehet ezt OK (oké) módon megtenni, hogy a másik ne érezze alkalmatlannak vagy bűnösnek magát. És mikor tegyük és ne tegyük ezt?

  • Üzenetek és engedélyek

10 kérdés” -módszer segít abban, hogy magadat és ügyfeledet még jobban feltérképezd a szülői – illetve az ősök által hordozott minták feltérképezésében. Feloldásuk engedélyekkel történik, ennek módszerét is elsajátítod.

  • Hiedelmek – magamról, másokról, a világról 

Mit szolgálnak, mire jók, miben gátolnak, hogy deríthetők ki, hogyan “fertőzik meg” az “itt-és most” -ot, és hogyan oldhatod ki?

  • Patológiák (rendellenességek)megjelenése a személyiségben – személyiség elakadások TA nyelvezettel
    • Kizárás– bizonyos lehetséges viselkedések – érzések – gondolati minták nem működtetése.

Szimbiózis – egészséges és patológiás szimbiózis.

Félreismerés– a probléma megoldásához fontos információ tudattalan kizárása. Hogyan oldjuk fel ilyenkor a tudattalant, hogy a megoldási mód megjelenjen?

  • A világ értelmezése –félreértelmezés és újraértelmezés.
  • Helyettesítő érzelmek – gyermekkorban stratégiává vált érzelmek az “ott és akkor” túléléséhez, melyeket felnőttkorban is működtetünk, ugyanakkor már nem az “itt és most” megoldásai. Hogyan írhatjuk át?
  • Helyettesítő hiedelmek– gyermekkori hiedelmek magadról, másokról, a világról, melyek már nem biztos, hogy szolgálnak már téged. Módszer ennek átírására.
  • Helyettesítő magatartások– gyermekkorban szülőktől átvett, megtanult viselkedési mintázatok, melyek nem adekvátak egy adott jelen helyzetre. Hogyan lehet változtatni ezen? Gyakorlati módszer elsajátítása.
  • Időnyerő stratégiák

Az idő kincs, energia, pénz, sok minden. Hogyan segít időt nyerni a TA, miközben azt is szem előtt tartjuk, hogy miről is szól az élet, és miként szeretnénk azt élni, jól megélni.

  • Szerződés modell – haladó szinten 

Minden, amit a szerződésről, megállapodásról, ígéretről tudni kell. Rejtett teendők. Hatékony szerződés készítése: változásra szerződünk. Célorientáció. Ellenőrzés, kivitelezés, újraszerződés.

  • Változás és a TA

TA mint önterápia, önsegítő módszer. Mások komplex segítése TA-val. TA területei: edukáció – tanítás, oktatás, szervezetfejlesztés, vezetői tanácsadás. Kutatások, eredmények.

11. modul - Családi kapcsolódások

(elektronikus tananyag)

Oktató hanganyagainkon – videóanyagainkon keresztül megismerhetsz családtagokkal kapcsolatos problémás élethelyzeteket, amelyeknek vizsgálatában és megoldási javaslataiban a Tranzakcióanalízis (TA) ismereteket használjuk fel.

Az önismeret részeként képessé válsz arra, hogy ráláss TA szempontból a kapcsolati élethelyzetekre. Javaslatokat kapsz a vizsgálati szempontokra és a komplex megoldási lehetőségekre.

Részletes példákon át kapod a gyakorlati tanulási ismereteket.

 

Az anyagot pdf formában is olvashatod, vizuális ábrákkal kiegészítve, ahogy azt a TA önismereti modellek során is megtapasztalhattad. A hallás, olvasás és szemléltetés segíti a megértést, memorizálást, és azt, hogy bizonyos a megoldások ne csak az elmében tárolódjanak, hanem valóban “kéznél” is legyenek.

12. modul - Alapismeretek a lelki problémákról

(elektronikus tananyag)

A képzésen leendő segítőként megismered többek között

  • a pszichés rendellenességek megközelítését, kutatási irányait, jelenlegimodelljeit,
  • a súlyos és kevésbé súlyoz zavarokat,
  • a szorongásos zavarokat, mint például a fóbia, pánik,
  • kényszer,
  • a hangulatzavarokat, mint a depresszió,
  • bipoláris zavarok,
  • szomatikus zavarokat,
  • evési zavarokat,
  • anorexia,
  • bulémia,
  • személyiségzavarokat, mint például
  • a teátrális zavarokat,
  • nárcisztikus személyiségzavar,
  • borderline személyiségzavar,
  • antiszociális,
  • paranoid személyiségzavar
  • skizoid személyiségzavar,
  • szorongásos személyiségzavarok,
  • skizofréniát és pszichotikus zavarokat,
  • pszichoaktív szerek okozta zavarokat,
  • szexuális élet zavarait,
  • kognitív zavarokat.

13. modul - Lelki betegségek

1 nap (8 óra)

Átbeszéljük az elektronikus anyag során felmerült kérdéseket.

Megnézzük, hogy a tanult szemlélettel (kvantumfizika és kvantumpszichológia) –hogyan közelíthetjük meg más szemléletmódon keresztül eredményesebben a lelki problémákat, és hogyan tudjuk ezen keresztül eredményesen, hatékonyan segíteni.

Gyakoroljuk a tanult integratív módszerekkel (alkalmazva a  VMI® technikát) a preventív megközelítésű segítést, támogatást.

 

Kiemelten vesszük – többek között – a különböző érintett életkorban megjelenő

  • Függőségi problémákat
  • Egyéb önpuszító viselkedéseket
  • Pánikot, szorongást
  • Önértékelési zavarokat
  • Pszichoszomatikus betegségeket
  • … és minden mást.

14. modul - Életvezetési Preventor™ - Tranzakcióanalitikus Mentáltréneri szint záróworkshop

1 nap (8 óra)

Erre az alkalomra úgy készülj, hogy ezen a ponton lezársz egy nagyon fontos folyamatot. A nap folyamán tovább mélyíted a tudásod. A különféle szituációs gyakorlatok kapcsán többször átnézed még az anyagot, tovább fejleszted elméleti felkészültségedet és a gyakorlással készségszintre emeled megszerzett ismereteidet.

Célja:

  • az összegzés,
  • kérdések átbeszélése,
  • további professzionális gyakorlás,
  • mélyítés,
  • a minőségi munka színvonalának biztosítása a módszer használatára vonatkozóan,
  • a záró workshopra való felkészülés fázisában a szakember elméleti és gyakorlati ismereteit összegzi, ennek eredményeképpen a munkája minőségbiztosítottá tud válni,
  • a gyakorlatba azonnal átültethető alkalmazás ösztönzése, elősegítése.

Az egynapos műhelymunka során tovább gyakorlod a modelleket és a módszert kétszemélyes gyakorlatban, és magad is bemutatod az átbeszélt modelleket illetve a módszert, továbbá bemutatod sajátkezű jegyzeteidet, összeállított anyagodat, amit az ügyfeleid segítésénél, tanításánál használsz (majd).

3.szint: Integratív Életvezetési Preventor™ – Mester Preventor™ szint

Elvégzése után Mester Preventor™-rá válsz, több, különféle módszerrel tudsz dolgozni. Képes leszel magas és gyakorlati szinten preventor™-ként coaching szemlélettel segíteni. Egyedi látásmóddal rendelkezel, mely hatékony segítség lesz ügyfeleid számára. Eszközöd lesz a kiemelten hatékony VMI® módszer, a TA, emellett a Gestalt, a szimbólumokkal való munka, és NLP technikák. Betekintést kapsz a megoldásközpontú folyamatokra és megtanulsz egyéb segítő eszközökkel is dolgozni. Hiteles, gyakorlati segítővé válsz.

Felnőttképzési rendszerben elismert Tanúsítványt kapsz.

Tanúsítvány: Integratív Életvezetési Preventor™ – Mester Preventor™

.

15-16-17. modul – Integratív life coach 1-3

2-2-2 nap/ 16-16-16 óra

Különféle technikát tanulsz meg és begyakorlod.

  • leghasznosabb és legjobb hagyományos coaching eszközök újragondolva 😊,
  • szimbólumokkal való munka,
  • szimbólum és VMI® integrálása,
  • gestalt és monotechnika,
  • megoldásközpontú módozatok,
  • viselkedési technikák,
  • hasznos NLP gyakorlatok,
  • kvantumpszichológiának a kvantumfizikai és kvantumbiológiai integrált eljárása.

Esetbemutatásokon és ott és akkor zajló coaching ülések bemutatásán keresztül ismereteidet tovább mélyíted.  A tanultakat ötvözzük, és készségszinten elsajátítod.

Online térben páros illetve három személyes helyzetekben chat-szobákban dolgozva elsajátíthatod azt is, hogy online módon hogyan tudsz ügyféllel dolgozni. Kérés esetén a helyszínen is lehetőséged van az online segítés megtapasztalására.

18. modul - VMI® Életvezetési Preventor™ záró workshop

Ezen alkalommal Mester Preventor™ vizsgát teszel. Az otthon elkészített esettanulmányokon keresztül mutatod be ismereteidet, valamint különféle szituációs helyzetek során tovább gyakorolsz, Cél, hogy úgy fejezd be ezt a napot, hogy tudásodat immáron készségszinten működteted.

A záró workshop célja:

  • az összegzés,
  • kérdések átbeszélése,
  • további professzionális gyakorlás,
  • mélyítés,
  • a minőségi munka színvonalának biztosítása a módszer használatára vonatkozóan,
  • a záró workshopra való felkészülés fázisában a szakember elméleti és gyakorlati ismereteit összegzi, ennek eredményeképpen a munkája minőségbiztosítottá tud válni,
  • a gyakorlatba azonnal átültethető alkalmazás ösztönzése, elősegítése.

 

TanúsítványIntegratív Életvezetési Preventor ™ – Mester Preventor™ szint

HALADJ SAJÁT ÜTEMED SZERINT, LÉPÉSRŐL-LÉPÉSRE, AKÁR SZAKASZONKÉNT IS!
Óriási haladás, személyes fejlődés lépésenként is.

VMI® Életvezetési Preventor™

Rugalmas és a személyedre szabott ajánlatért fordulj kollegáinkhoz!

Vedd fel velünk a kapcsolatot:
kapcsolat@vmi.life

Segítőid a telefonnál Alexa vagy Eszter:
06 70 3816348

Képzési időtartam:

A VMI® SZABADEGYETEM képzései egyedülállóak és személyre szabottak. Figyelünk a különbözőségekre, az egyéni elképzelésekre és az adottságokra. Ezért a tanulási folyamat során végig segítünk, hogy a számodra legmegfelelőbb képzési utat járd be!

164

Kontakt órák száma

24

Otthoni felkészülés, e-learning

Mennyibe kerül?

Képzésünk át alakult. Termékbevezető áron elérhető. A lap alján találod a kedvezményes árat!

Részletfizetés lehetséges?

Igen, természetesen. Erre is van mód. Kérünk érdeklődj kollégáinknál e-mailben vagy telefonon.

E-mail: kapcsolat@vmi.life
Segítőd a telefonnál Alexandra : +36 70 3816348

Mit kell tudnom még az iskoláról?

Végzett hallgatóinknak ALUMNI rendszerünkön keresztül további segítséget biztosítunk a praxisépítésükben. Olyan tippeket adunk, tapasztalatokat osztunk meg, amivel könnyebbé válik az ügyfélszerzés és -megtartás.

A következő induló képzésre még eddig tudsz jelentkezni:

2021-2022
Jelentkezési határidő: November 2.

Állítsd össze szemeszteredet!

November 20-21.
Önismeret felsőfokon TA101
vagy December 16-17.
Önismeret felsőfokon TA101
vagy December 18-19.
Önismeret felsőfokon TA101
December 27-28.
Elengedés felsőfokon VMI101
Január 2.
Saját gyermekkor újraírása VMI102
Január 29.
Felnőtt segítői módszertan
Január 22-23.
VMI® módszertan VMI201
Január 30.
VMI felsőfokon - Veszteségek feldolgozása
Január 31.
Életvezetési Preventor™ - VMI® mentor szint
Január 8-9.
Sorskönyvi újraírás TA102
vagy Február 5-6.
Sorskönyvi újraírás TA102
Február 19-20.
TA módszertan TA201
E-tananyag
TA tudatosítás felsőfokon TA202
E-tananyag
Családi kapcsolódások
E-tananyag
Alapismeretek a lelki problémákról / A lélek patológiája
Március 4.
Lelki betegségek 1 nap gyakorlati nap
Március 18.
Életvezetési Preventor™ - Tranzakcióanalitikus Mentáltréneri szint záróworkshop
Március 21-22.
Integratív life coach 1.
Április 4-5.
Integratív life coach 2.
Április 11-12.
Integratív life coach 3.
Április 24.
VMI® Életvezetési Preventor™ záró workshop

Országosan egyedülálló VMI® életvezetési Preventor™ képzésünkön évente 70 főt tudunk képezni.

Én szeretnék lenni az egyik! Jelentkezem!

1. szint

$ 411.289 Ft

bruttó

Amennyiben most adod le jelentkezésed és egyösszegben fizeted

Teljes ár részletfizetéssel: 483.870 / bruttó

Jelentkezem

1. és 2. szint

$ 639.772 Ft

bruttó

Amennyiben most adod le jelentkezésed és egyösszegben fizeted

Teljes ár részletfizetéssel: 853.030 / bruttó

Jelentkezem

1., 2. és 3. szint

$ 870.277 Ft

bruttó

Amennyiben most adod le jelentkezésed és egyösszegben fizeted

Teljes ár részletfizetéssel: 1 160 370 Ft/ bruttó

Jelentkezem

Jelentkezés csak az első modulraBelenézek

$ 87.630

bruttó
  • 69.000 Ft+Áfa

Nézd meg, milyen nálunk hallgatónak lenni! Az első napra 100%-os pénzvisszafizetési garanciát adunk!

Jelentkezem

Az oktatás személyesen és online is (ZOOM oktatás keretein belül) zajlik!

A Zoom weboldalon keresztül találkozunk. Ennek a technikai beállításában szívesen segítünk, ha esetleg eddig még nem használtad. (Alap számítógépes tudás elegendő a beállításához.)

Miért éri ez meg?

A preventor™ óradíja nagyjából 15.000 Ft/ alkalomra tehető, így a képzési díj nagyjából 76 alkalom megtartásával meg is térül. 76 alkalom nem sok, hiszen egy ügyfél minimum 5-10 alkalmat tölt el a preventor™-nál. Ez azt jelenti, hogy 10–12 ügyfél segítése után teljes mértékben megtérült a tanulásba fektetett költség.

Ez mennyi idő reálisan?

Meglévő praxis esetén:

Heti 3 nap munkával, napi 3 klienssel számolva, havonta 540.000 Ft plusz bevételt tudhat magáénak a fenti példában említett tanácsadó praxisa gyermek és ifjúsági szellemi-lelki tanácsadói szolgáltatással. Így valamivel kevesebb, mint 2 hónap alatt megtérül a tanulásba való befektetés.

Meglévő főállás esetén:

Mi a helyzet akkor, ha valaki meglévő főállása mellett kiegészítésként, tehát praxisát tekintve a nulláról indulva gondol a tanácsadói lehetőségre? Tapasztalataink szerint a fenti átlagos díjjal számolva körülbelül 4 hónap alatt kényelmesen megtérül a képzés.

Mit kell tudnom még az iskoláról?

Végzett hallgatóinknak ALUMNI rendszerünkön keresztül további segítséget biztosítunk a praxisépítésükben. Olyan tippeket adunk, tapasztalatokat osztunk meg, amivel könnyebbé válik az ügyfélszerzés és -megtartás.

Milyen végzettséget ad a képzés?

  • A képzésen résztvevők időközi modulzáró vizsgát és a képzés végén záróvizsgát tesznek, mellyel ismeretüket elmélyítik és bizonyítják, hogy sikeresen elsajátították és hatékonyan képesek alkalmazni az elméletben és gyakorlatban is elhangzottakat.
  • A Szabadegyetemen sikeres vizsgát tett hallgató magyar és angol nyelvű tanúsítványt kap, amelyet a következők szerint alkalmazhat: „VMI® Életvezetési Preventor”
  • TEÁOR besorolása: 9609 –  M.n.s. egyéb személyi szolgáltatás 
  • ÖVTJ besorolása: 9609 –  M.n.s. egyéb személyi szolgáltatás (ezen belül ÖVTJ: 960901)

Milyen előnyökkel jár a „VMI® Életvezetési Preventor™” képzés elvégzése a VMI® Szabadegyetemen?

  • Az oktatás olyan ismerettel gazdagítja a résztvevőt, amire támaszkodva elérheti a kiegyensúlyozottságot, megteremti a szellemi-lelki egyensúlyt önmagában és környezetében, tanácsaival segíteni tud a hozzá fordulóknak.
  • Életminőség-javító gyakorlati és elméleti ismerettel gazdagodik.
  • Képes lesz egy társadalmi, vagy családi kapcsolatoktól elidegenült egyént hozzásegíteni a szereteten alapuló kapcsolatok felismeréséhez, kialakításához és kibontakoztatásához.
  • Érti az emberi nehézségek okait, képes rávilágítani a lehetséges megoldásokra.
  • Magas szintű gyakorlati tudást és szakmai eszköztárat kap, ami felkészíti személyes preventor™-i tevékenység vállalására.
REGISZTRÁLOK A KÉPZÉSRE

A VMI® Életvezetési Preventor képzés sikeres elvégzése esetén jogosulttá válsz:

  •  a továbbképzési modulok elvégzésére;
  • betekintést nyerhetsz, hogy Várnai Myrtill – a VMI®módszer megalkotója – hogyan vezeti élesben az üléseket;
  • szupervíziókon való részvételre.

Miért éppen minket válassz?

Régóta keresel képzést, de nem tudod, melyiket?

  1. Professzionális – a képzés megálmodója Várnai Myrtill klinikai gyermekpszichológus valamint felnőtt pszichológus 30 év tapasztalatával, aki pontosan tudja, hogy ellátatlan rés van az ellátásban. Hiányoznak azok a szakemberek, akik a prevencióval foglalkoznak. Azaz tanítják, támogatják az egyéneket, párokat, szülőket, és a nem szakellátásra szoruló gyermekeket, kamaszokat. Myrtill ezért alkotta meg a Magyarországon egyedülálló VMI® Életvezetési Preventor™ , Párkapcsolati Preventor™ és Gyermek és Ifjúsági PREVENTOR™ képzést.
  2. Új módszer kell –  látjuk, hogy a hagyományos eljárások lassúak, a problémákra nem adnak gyors, hatékony, tartós megoldást. Már pedig a kor igénye ez. Az önismereti modellekre épülő VMI®módszer pont ilyen. Gyors, hatékony, támogató jellegű, korszerű, alternatív megoldást nyújt, ötvözi a hagyományos eljárásokat a korszerű tudományos ismeretekkel (kvantumfizika,kvantumbiológia, kvantumpszichológia). A VMI® mellett más hatékony integratív módszereket is átad.
  3. Szellemi -–  lelki. A módszer a holisztikus megközelítésre épül. Képes leszel a matériumban is dolgozni, és ha nyitott vagy, szellemi szinten fejlesztheted tudásod.
  4. Itt hiteles szakemberré válsz. Amit tanítasz másoknak, azt te már élni fogod. Ennek kulcsa a gyakorlati alapokra épülő képzés. Hiteles szakemberektől hiteles szakmai képzést kapsz.

Mi a VMI® Életvezetési Preventor™?

Preventív jelleggel edukáló, tanító, segítő, megelőző, coach jellegű szolgáltatást nyújt.

A segített személy ismereteket szerez önmagáról, saját működéséről. A tanácsadó beszélgetéssel, sajátságos eszköztárával segíti ügyfelét.

Az itt tanult hallgatók olyan módszereket kapnak, melyekkel ügyfélnek  – frappáns hasonlattal élve – nemcsak halat adnak, hanem hálót is, és megtanítják őket halászni. Segítenek abban, hogy az élet végre örömteli, boldog legyen.

És mi nem?

A szellemi-lelki tanácsadás  nem terápia. Nem pszichológiai vagy pszichoterápiás szolgáltatás.

Prevenció, megelőzés célzatú, hogy nagy problémák ne alakuljanak ki, ne hatalmasodjanak el.

A tanácsadó preventor™ szerepe akkor jön el, amikor a személyben még nem merül fel a pszichológiai ellátás, de a csírájában megjelenő zavarokon mégis szeretne segíteni.

Az emberek sajnos semmit vagy alig tanulnak az iskolában magukról. Útmutató nélkül.vágunk bele a nagyvilágba…A preventor™ eszköztárával végre eszközöket ad az úthoz, hogy az örömteli, és boldog legyen. Segít abban, hogy az élet értelmes, hasznos, teljes legyen.

(Fontos: a képzés nem jogosít fel pszichológiai, pszichoterápiai, terápiás, illetve gyógyítói tevékenység végzésére, de tanácsadói tevékenységre igen.)

Rólunk mondták

Hálás vagyok Nektek, hogy lehetőségem volt megismerni ezt a módszert. VMI® olyan “szerré” vált a családunkban, mint régen a fájdalomcsillapító vagy a naponta vitamin. Érzékeled, hogy kicsit megbillent az egyensúly? Akár alkalomszerűen, akár naponta egyszer - kétszer előkapod és pár percen belül már indulhatsz is tovább.

Renáta

A COVID időszak alatt, a kortársaktól való elszigeteltség, online tanulás és home office kapcsán a mi családunkban is jelentősen megnőtt a súrlódások száma. A külső, belső konfliktusokat gyorsan és hatékonyan kellett kezelni, mert különben elhatalmasodtak volna vagy épp ellenkezőleg, lassan, a mélyben meghúzódva alattomosan fejtették volna ki hosszútávon meghatározó, romboló hatásukat.
Feleségemmel közösen eleinte rendszeresen, majd alkalomszerűen elkezdtük alkalmazni a VMI® módszert. Elsősorban önmagunkon, azután a gyermekeinken is.
Ma már a 6,11 és 17 éves gyerekeink is ismerik a technikát. Mindegyikük a maga igényeinek megfelelően tudja segítségül hívni, amikor szükségét érzi.
Szülőként megnyugtató érzés, hogy olyan szemléletet és eszközt adhattunk át nekik, ami a külső körülményektől függetlenül bárhol és bármikor segítségükre lehet életük során.

Attila

A VMI® gyógyír csomó problémára. Ami a legcsodálatosabb az egészben, hogy eredetileg egy-egy tünetre alkalmaztuk a módszert, de hamarosan az tűnt fel, hogy rengeteg egyéb olyan helyzetet is megoldottunk vele, amelyek között eddig fel sem fedeztük az összefüggést!

Kata

MIT JELENT, hogy innovatív képzési módszer és forma? Hogyan támogatja a hatékonyságot és ad hatványozottan stabil alapot a hallgatóinkkal való együttműködésre a HIBRID képzési forma ?

Sokan érkeztek hozzám, akik segítségre vágytak, de a szellemi kapcsolódásra még kevésbé vagy egyáltalán nem voltak nyitottak. Számukra  született meg a VMI® technikája és módszere, amelyre a VMI® Szabadegyetem is épül. A  VMI® -val egy bizonyítottan hatékony önsegítő eszközt kaphat mindenki, saját életének  menedzseléséhez. A módszer tudatos és felelős alkalmazása segít egyre boldogabb, harmonikusabb életet és kapcsolatokat élni. Ezért dolgozunk.

A VMI® Szabadegyetemen alkalmazott hibrid oktatási módszer a hagyományos, jelenléti oktatás és a digitális oktatás optimalizált elegye. A pandémia által előidézett helyzetben kapott kiemelt jelentőséget, azonban hatékonysága révén időtálló.  

Mitől válhat ez a képzési forma optimálissá? 

Attól, hogy hatványozza a két képzési forma előnyeit:

  • lehetővé teszi az erőforrások idő, pénz, energia hatékony felhasználásának megvalósulását; 
  • segíti a differenciálást, minden hallgató számára biztosított a lehetőség, hogy saját tempójában sajátítsa el az elméleti ismereteket, azáltal, hogy online elérhetővé válnak a tananyagok;
  • szélesebb körben válik érthetőbbé és érdekesebbé az anyag, mivel több kommunikációs csatornán keresztül ér el az információ a hallgatókhoz – így mindenki építkezhet a számára legideálisabb módszerre;
  • a jelenléti alkalmakon lehetőség van a gyakorlatorientált és készségfejlesztő feladatokat csoportban elvégezni, közben kérdezni az oktatótól;
  • de lehetőség van a távolról való becsatlakozásra is, így akár az előadás hallgatható otthonról vagy utazás közben is, esetleg ha valaki betegség miatt kényszerül a kontakt óráról való távolmaradásra.

Az eredmény eléréséhez és felelős alkalmazásához szükséges a módszer teljes körű elsajátítása.

A VMI® technikával való oldás megkezdését szükségszerűen megelőzi a technikára vonatkozó módszertan elsajátítása. A vonatkozó tananyag tartalmazza a felelős alkalmazásához elengedhetetlenül szükséges ismereteket!

Elkezdem a képzést!