Az elengedés egy eszköz a felszabaduláshoz, pontosan úgy, mint a már mindenki által ismert MINIMALIZMUS.
Felnőttképzési nyilvántartási szám: B/2023/000626
Elérhetőségek: kapcsolat@ujrahangolas.hu
Központi telefonszámunk: 06-70-381-6348
Várnai Myrtill: 06-20-369-7596
Tréning
Elengedés felsőfokon
A tréningjeinkhez már ONLINE is tudsz csatlakozni.
Ezen az áron utoljára!
Ahhoz, hogy valami másban legyél, mint amiben vagy, a régit el kell engedned.
Azért, mert egyszerűen nincs addig helye az újnak.
Ahol már hallottál rólunk:
A mindennapi élet számos stresszhelyzettel, konfliktussal és félelemforrással táplál minket.
Ezekre a helyzetekre sokszor a valós súlyuknál sokkal erősebben reagálunk. Egy kis kudarctól is frusztráltak leszünk, vagy egy apróság is képes elrontani az egész napunkat. Valójában nem a mindennapi élet helyzetei keserítik meg az életet, hanem az, hogy ezek a helyzetek felpiszkálják a már bennünk levő érzelmeket.
Gondolkodással nem lehet túllépni a gondokon, valamilyen más megoldásra van szükség!
Mindaddig tehát, amíg rendet nem teszünk, amíg ki nem lomtalanítjuk a szükségtelenné vált tárgyakat és érzelmi lenyomatokat, addig lekötik az energiáinkat és egyszerűen nincs is helye az újnak.
Az ELENGEDÉS képessége a kulcs a felszabaduláshoz!
A minimalizmus alkalmazását, megteremtését megtanulhatod akár a közösségi média videóiból is, de az elengedést nem.
Miért kell ezt tanulni,
amikor olyan egyszerűnek tűnik?
Valóban. Elengedni mindenki tud. Ha játszó kisgyerekeket nézünk, gyakran előfordul, hogy hajba kapnak, de alig néhány perc után már önfeledten játszanak újra. Az elengedés tehát velünk született alapvető képesség, de sajnos felnőtt korunkban gyakran mégsem tudjuk alkalmazni. Mi ennek az oka?
A családi és közösségi életben már kicsi korunktól azt tanuljuk, hogy bizonyos érzelmek nincsenek rendben.
Nem szabad sírni, dühösnek lenni, szomorkodni, félni. Megtanuljuk, hogy ezeket az érzelmeket nem jó kimutatni, mert a környezetünk ilyenkor nem fogad el minket. Megtanuljuk az érzelmeket elfojtani, ahelyett, hogy helyesen tudnánk kezelni őket.
Miért a VMI®,
azaz Vizualizációs Módszer Intuícióval® a megoldás?
Általános gyakorlat, hogy a pszichológia elemez és próbálja megérteni a miérteket. Viszont analizálással nem kerülünk közelebb a megoldáshoz, azzal csak az elme nyugszik talán meg, az odarakott energia, figyelem azonban tovább sűrűsödik. A probléma-gombolyag energetikailag tovább nő. Az ok és a miértek beazonosításával a megoldási technika nem éri el célját.
Az átlagos elengedési technikák csak részben nyújtanak megoldást, mert ugyan segítenek a rossz érzések, problémák elengedésében, de nem tartósak, mert energetikai űr keletkezik, és nem helyettesítik mással. Nincs megértés sem, sem viselkedésbeli változás. Pedig ez kulcs lenne az elengedési technikában.
A pozitív megerősítésekre épülő, mantrázó technikák szintén nagyon jók, de önmagában nem elégséges, ha egy rossz, például a szülőktől gyerekkorban kapott program “működik” az emberben.
Ezért is mondják sokan, „nekem nem működnek a megerősítések, nem működik a pozitív gondolkodás”.
Az általunk megalkotott, önismereti modellekre épülő VMI® megoldást nyújt minderre.
A VMI® módszerét ezekhez képest a következőképpen lehetne a legegyszerűbben szemléltetni: “kitesszük a rosszat és betesszük a jót, amivel 1-ről egyenesen a 6-ra jutunk, tartós eredményt elérve”. Ezt az eredményességét hármas komplexitásának köszönheti: ötvözi a pszichológia eredményeit, a szellemi-lelki és a coaching megközelítést is.
Egy új szellemi-lelki segítő módszer, mely a meglévő technikáknál teljesebb és gyorsaságával azonnali megoldást ad a kézbe a vágyott, szebb és jobb élet eléréséhez.
Mikor válik igazán hasznodra a VMI®?
Ha teljesen elégedett vagy az életeddel és a környezetedben is mindenki boldog, akkor erre a módszerre Neked most nincs szükséged, de minden egyéb esetben garantáltan hasznodra válik!
Helyzetek, amelyekre mások már sikerrel alkalmazták:
- Elmúltam 50, és még nem éltem!
- Mit tehet a kiégett pedagógus?
- Vezető beosztásban vagyok, még félek mások elé kiállni és beszélni.
- Meglett férfi létemre fiatal csajokat hajkurászok, megadok mindent, és mégis csalódás a jutalmam.
- Küzdelem minden nap a gerincfájdalmaim miatt.
- Rájöttem, hogy nem az én életem élem.
- Szükségem van arra, hogy néha leigyam magam.
- Nem merem magam igazán beleengedni egy kapcsolatba.
- Nem tudok aludni, mindig fáradtan ébredek.
- Dilemmám: merjek-e gyereket vállalni erre a világra?
- Nyugdíjas lettem, mi lesz velem?
- Nem merek jelentkezni az állásra, félek nem kapom meg.
- Sosem vagyok elégedett magammal.
- Miért nem tudok szót érteni a gyerekemmel?
- Kövér vagyok, de már nem akarom a huszadik fogyókúrát elkezdeni…
- Egyedül nevelem a gyermekeimet, nem tudom meddig bírom!
- Kénytelen vagyok akkor is enni, amikor nem vagyok éhes.
- Soha nincs elegendő pénzem.
- Állandó migrén miatt alig tudom ellátni a feladataimat.
- Úgy érzem sokkal több van bennem, mint csak a családnak élni.
- Már elfelejtettem milyen igazán nőies nőnek lenni.
- Attól tartok, hogy rossz mintát adok a gyermekeimnek.
- Miért kell, hogy az utolsó szó az enyém legyen?- Csak!
- Hogyan tudnám jobban megismerni magam, ki is vagyok én?
- Minden semmiségen felhúzom magam!
- Gyakran alig van energiám.
- Néha úgy érzem, kiégtem, már semmi nem lelkesit.
- Nem találok megfelelő munkát, 3-4 évente váltanom kell.
A VMI® technikájának már első alkalmazása során megtapasztalható az azonnali megkönnyebbülés. A technika rendszeres alkalmazásával – amely az élet szerves részévé is válhat –, tartós és maradandó változást képes előidézni az elengedés által. Az élet könnyűvé és boldoggá válik.
Megannyi megoldásra váró nehézség!
Képzeld el, hogy akár egyetlen módszer elsajátításával is megoldhatóvá válnak! Ráadásul a módszer segítségével, akár önerőből is!
Hogyan tud segíteni a VMI®?
Az önismereti modellekre épülő VMI® egy kiemelt hatékonyságú, innovatív elengedési és oldási technika, ami a belső forrásból eredő megérzésre épít.
- A VMI® praktikus, gyakorlatias kitevős technika,
- aktív belső folyamat,
- célirányos a módszer, a figyelem kiemelten fontos,
- az alkalmazó mindvégig kezében tartja a belső munkafolyamatát,
- ez egy éber állapotban végzett kitevő technika,
- egyszerre segíthet gyermek-, és felnőttkori megakadásokon is,
- a képzeletet, az intuíciót és a szándékot aktiválja pozitív érzelmi megoldásmóddal.
Vallomás
Eric Berne módszerét 28 évesen, a pszichológia egyetem, valamint kb. 1000 órás csoportos és egyéni önismereti, meditációs és egyéb pszichológiai kurzus, kötelező terápia után végeztem el, először 3 napban.
Döbbenetes élmény volt, amikor az egyes modellek megismerése után „diagnózist” készítettünk / készítettem magunkról / magamról: messze volt a kívánatostól… De még azon túl is…
A háromnapos kurzus után mindannyiunk élete gyökeresen megváltozott. Az enyém oly módon, hogy már 28 évesen bele tudtam állni a feladatomba, egyetem után 2 évvel rögtön sikeres vállalkozásba kezdtem (nagyon ritka volt akkor, 30 éve), és olyan kompetenciákra tettem szert, amelyet sem az egyetem, sem a cirka 1000 órás önismeret és terápia nem tudott megadni számomra.
Utána a tranzakcióanalízisnek elkötelezett híve lettem. A VMI® Szabadegyetemen a módszert tanítjuk is Önismeret felsőfokon – Tranzakcióanalízis címen.
Ha szakemberként azt kérdeznék tőlem, hogy mi az, amit szerintem minden embernek el kellene sajátítani a pszichológiából, azt mondanám, hogy ez a pár napos önismereti kurzus az. Az embert ösztönös reagáló lényből tudatos cselekvővé formálja át. Ez nagyszerű és felszabadító érzés.
Egyet viszont nem tud megoldani a TA módszere.
Nem tudja begyógyítani a tudattalan és mélyen rögzült sebeket, nem tud segíteni a negatív érzelmek elengedésben, és nem tudja feloldani az elfojtott, elsüllyesztett dolgainkat, melyektől meg akartunk annak idején szabadulni.
Így jártam ezzel én is. Ment az élet, sokszor örömmel is, de mély szinten valami olykor fel- fel bugyogott vagy kavargott.
Aztán rátaláltam a módszerre. Amit 31 évig nem tudtam megoldani, az egyszer csak 25 perc alatt megoldódott. Majd tartósan boldog lett az életem.
Az élmény után nagyon hamar összeállat a VMI® (Vizualizációs Módszer Intuícióval®) elengedési technika egyszerű, mégis komplex módszere. Megbizonyosodva ennek tudományos hátteréről, hatékonyságáról és tartósságáról, ezzel dolgoztam segítői helyzetekben, és elérhetővé tettem más segítők számára is, hogy a technika elterjedjen, és mások is megoldást kapjanak általa különféle élethelyzeteikben.
A módszert ezen a kurzuson megismerheted.
Akár több évtizedes, komoly problémák oldódnak meg hatékonyan és sikeresen.
A módszer hogyanja nem nehéz, az elért eredmény pedig óriási.
Most már azt vallom, hogy két dolgot kell elsajátítani az életben: az egyik Eric Berne Tranzakcióanalízis módszere, a másik pedig az elengedés VMI® módszere. A kettő biztosítja neked a harmonikus, szeretetteli, örömteli, teljes életet.
Így született meg a módszertan.
A képzés a következőkből áll:
Elengedés felsőfokon felnőtteknek – tréning
Egyedülálló hatékonyságát és eredményességét azzal érte el, hogy az elengedés fizikai (kvantumfizikai) kutatási eredményeit beépítette a pszichológiai gyakorlatba. A VMI® elengedési módszer a Szabadegyetem saját módszere, és csak nálunk tanulható.
1. Miért fontos az elengedés? Mit kell elengedni? Miért nem tudod elengedni?
Megtanulod, hogyan jönnek létre a lelki és testi betegségek. Elsajátítod a megoldást, technikát adunk a kezedbe, amit a mindennapokban tudsz alkalmazni.
Elengedési gyakorlat.
2. Milyen negatív érzelmek vannak és mi a hatásuk az életedben?
A félelem, a düh és a szomorúság negatív hatásai. Hogyan tudod ezeket a negatív érzelmeket kitenni?
Elengedési gyakorlat.
3. Milyen gondolataid vannak? Hogyan korlátozod le önmagad és így a megoldásokat is a gondolataiddal?
Miért kritizálod magadat? Mi a pszichológiai háttere annak, hogy csak a problémát látod? Hogyan teszünk keresztbe magunknak?
Elengedési gyakorlat.
4. Hogyan őrizd meg magadban a békét?
Életviteli tanácsok a jelenre és azon túl. Hogyan tegyél ki több stresszt, mint amennyi bejön.
Elengedési gyakorlat.
5. A tanfolyam elmagyarázza az akadályaid természetét, amiért nem tudod azt az életet élni, amelyet valójában szeretnél.
Gyakorlati javaslatokat kapsz a mindennapokra, hogyan tudod az elakadásokat kezelni, átlépni, meghaladni.
A tanfolyam után képessé válsz arra, hogy egy szabadabb, boldogabb életet élj.
Légy TE is önmagad segítője! Vedd kezedbe az életed! Segíts magadnak!
Ha tetszik, akár mélységeiben is megtanulhatod a technikát, és segíthetsz családodnak, barátaidnak, gyermekednek, egy egyszerű módszerrel!
Itt az idő, ne sodródj tovább!
Érdemes kezedbe venned sorsodat, sorsotokat!
Mit kapsz ebben a modulban?
Ahhoz, hogy a korlátaid alóli felszabadulást, a függetlenséget tartósan megőrizhesd, ebben a modulban elsajátítod a VMI® alkalmazását önmagadon.
- Tudományosan megalapozott ismereteket adunk át.
- Egyszerű és érthető modelleken, tudományos kutatásokon keresztül, a neurobiológiai folyamatok feltárásával támasztjuk alá, miért nehéz tartósan változtatni.
- Képessé válsz rálátni a benned dúló érzelmekre kvantumfizikai és kvantum biológiai vonatkozásban is, ugyanis az értés alapozza meg a sikert a változáshoz.
- Új önismereti modelleken keresztül mélyíted az ismereteket magadról, az életről, a világról, ezáltal segíted fejlődésed, haladásod.
- Magyarázatot kapsz arra, hogy mi történik, ha nem engedsz el dolgokat.
- A modulban elsajátítod a VMI® elengedés-technika alapjait, fejleszted önmagad.
- Megtanulod, hogyan tudod fenntartani az új cselekvést, és a vágyott tartós öröm állapotát.
- A modulban eszközt kapsz mentális, lelki és testi egészséged megerősítéséhez, esetleg visszaállításához és megőrzéséhez is.
- Elsajátítod a boldogság és áramlás (flow) titkát.
A módszer saját használatához minden szükséges megértést és tudást megkapsz. Ezt követően a technika alkalmazását önmagadon bármikor elvégezheted – ebben nem szorulsz többé senki más segítségére.
Mit kell még tudnom?
A mostani bizonytalan anyagi helyzetben inkább biztosra mennél?
100% pénzvisszafizetési garancia
A mostani bizonytalan anyagi helyzetben inkább biztosra mennél?
Megértjük, ezért 100%-os pénzvisszafizetési garanciát vállalunk abban az esetben, ha úgy érzed, a tréning nem segített számodra!
Ha valaki online szeretne csatlakozni, van rá lehetőség?
Online:
Az oktatás jelenleg online (ZOOM oktatás keretein belül) is elérhető! A Zoom weboldalon keresztül találkozunk. Ennek a technikai beállításában szívesen segítünk, ha esetleg eddig még nem használtad. (Alap számítógépes tudás elegendő a beállításához.)
Személyesen:
Hat főt tudunk személyesen fogadni, kérlek jelezd ha személyesen vennél részt a programon. Helyszín: 1016 Budapest, Csap u. 6.
Ki vagyok és miért bízz meg bennem?
Várnai Myrtill vagyok,
klinikai szakpszichológus, közgazdász, a VMI® módszer és Szabadegyetem, valamint az Újrahangolás® Képzési, Tanácsadói és Módszertani Központ megalapítója.
„Saját bőrömön és ügyfeleimen keresztül tapasztaltam meg a XXI. század nehézségeit, a stresszt, a túlhajszoltságot, a betegségeket, megannyi nehéz élethelyzetet. Szakemberként a legkomolyabb pszichiátriai esetekig, hidd el, mindennel találkoztam. Praktikus módszert akartam megalkotni, hogy a szakemberek hatékonyabban tudjanak innovatív önsegítő technikákkal dolgozni, azok, akik pedig motiváltak, saját maguk is tudjanak magukon és családjukon segíteni.”

Küldetésem az emberek szellemi – lelki – testi jóllétének segítése, támogatása.
Résztvevők véleménye a VMI® módszerről:
Ezt tapasztalod meg kétnapos tréningünkön.
Ugye hihetetlen?
Várnai Myrtill klinikai pszichológus pont azt kereste, hogyan tudják végre az emberek saját maguk is kezükbe venni sorsukat, életüket. Hogyan kapnak megoldást problémájukra.
Több évtized tapasztalatával összeállított számunkra egy komplex módszert, hogy gyorsan és tartósan lehessen végre önsegítő módszerrel megoldáshoz jutni, akár gyógyulni is.
Képzési időtartam:
A VMI® SZABADEGYETEM képzései egyedülállóak és személyre szabottak. Figyelünk a különbözőségekre, az egyéni elképzelésekre és az adottságokra. Ezért a tanulási folyamat során végig segítünk, hogy a számodra legmegfelelőbb képzési utat járd be!
Mennyibe kerül?
Képzésünk összege
69.921 Ft+áfa, azaz 88.800 Ft
Az árváltoztatás jogát fenntartjuk!
Mit kell tudnom még az iskoláról?
A végzett résztvevőknek ALUMNI rendszerünkön keresztül további segítséget biztosítunk a praxisépítésükben. Olyan tippeket adunk, tapasztalatokat osztunk meg, amivel könnyebbé válik az ügyfélszerzés és -megtartás.
Induló képzéseink:
Jelentkezési határidő: 2024. április 25.
2024. április 27-28. szombat-vasárnap (9.00 – 15.30-ig)
Elengedés felsőfokon
Elengedés felsőfokon
$ 88.800 Ft
bruttó- 69.921 Ft+Áfa
Az oktatás személyesen és online is (ZOOM oktatás keretein belül) zajlik!
A Zoom weboldalon keresztül találkozunk. Ennek a technikai beállításában szívesen segítünk, ha esetleg eddig még nem használtad. (Alap számítógépes tudás elegendő a beállításához.)
Régóta keresel önsegítő módszert, tanulni szeretnél, de nem tudod, melyiket válaszd?
Miért éppen minket válassz?
Az ELENGEDÉS FELSŐFOKON tréning ezt nyújtja számodra:
Professzionális a szakmai háttér.
Az elengedés módszer megálmodója Várnai Myrtill klinikai pszichológus. 30 év tapasztalatával a háta mögött pontosan tudja, hogy sok segítő és önsegítő módszer létezik, de a tartós, mély változáshoz ezekkel hónapokig, gyakran évekig kell dolgozni. A változáshoz vezető út tehát általában hosszú és fájdalmas. Azt is tudja, hogy a megoldás kulcsa – ahogy arra David R. Hawkins pszichiáter is rámutatott – az elengedés.
Hatékony és fájdalommentes módszer.
Létezik a világon 8-10 komoly elengedési technika, de hiányzott közülük egy igazán gyors, ugyanakkor tartós módszer, amely frappáns és olyannyira letisztult, hogy alkalmas szélesebb körben is elterjedni, alkalmas akár az önkezelésre is. Myrtill ezért alkotta meg a Magyarországon egyedülálló VMI® technikát.
Megértést kapsz, ami a sikered kulcsa.
Új módszer kell – de nem csak a módszer alkalmazását szükséges elsajátítani, elengedhetetlen a megértés is! Látjuk, hogy a hagyományos eljárások lassúak, a problémákra csak kevésbé adnak hatékony megoldást és meg is mutatjuk, hogy miért. Az önismereti modellekre épülő VMI® módszer ötvözi a hagyományos eljárásokat a korszerű tudományos ismeretekkel. A kvantumfizika, kvantumbiológia, kvantumpszichológia alapjaiba való betekintésen keresztül jutsz közelebb az elengedés folyamatának megértéséhez.
Komplex eszköztárat kapsz a módszer mellé.
Új szokásokat felvenni és meg is tartani őket nem könnyű, ez tény – aki próbálta már, tudja. A tartós eredmény a megfelelő rendszer kialakításán múlik. A VMI® mellett más hatékony integratív módszereket is elsajátítasz, amelyek segítségével tovább növeled az elért eredményeid tartósságát.
Holisztikus megközelítés.
A tréning folyamán és a technika alkalmazása során egyaránt figyelembe vesszük a fizikai állapotot, de a módszer szellemi-lelki szintű megoldást is kínál. Képes leszel a matériumban is hatékonyan dolgozni önmagadon a módszer segítségével, de ha nyitott vagy, akkor szellemi szinten még tovább fejlesztheted tudásod.
A szuperintenzív sajátélmény hitelességet ad a kezedbe.
A gyakorlati alapokra épülő tréning magabiztosságot ad önmagad kezelésében. Biztos alapokat ad ahhoz is, hogy továbbképezve magad, rövid időn belül képessé válj akár másokon is alkalmazni az elsajátított módszereket. Ha tetszik a VMI® technika, akkor ismereteidet tovább tudod szélesíteni, mélyíteni és megtanulhatod gyermekeken, más felnőtteken is alkalmazni.
Ha tetszik, amit nyújtunk számodra és a tréninget követően továbbtanulsz nálunk, akkor azt az “ELENGEDÉS FELSŐFOKON modul-4” elvégzéseként beszámítjuk.
Rögtön jelentkezel?
Ha kipróbálod, akkor kezdd az elengedés felsőfokkal, máris indulhatsz!
Elkezdem a képzést!Jelentkezni a kapcsolat@ujrahangolas.hu e-mail címen lehet.
Mennyibe kerül a képzés?
24 órán belüli jelentkezés esetén kedvezményt biztosítunk.
Érdeklődni lehet a 06-70-381-6348-as telefonszámon.